A Carissimi segítője vagyok 2005 óta. Mindig is vonzott a karitatív munka, ebben nőttem fel. A rendezvények, előadások szervezésében, lebonyolításában és a tanácsadásban segédkeztem eddig. Ebbéli munkámat szeretném folytatni, kamatoztatni a jövőben is a Carissimiben, ez évtől kuratóriumi tagként is. Köszönöm a bizalmat és egyben az elismerést, hogy a Carissimi …
TovábbPogány Eszter, ügyvezető
Dunaszerdahelyen születtem, Somorján élek a családommal, három gyönyörű gyermek édesanyja vagyok. Itt is érettségiztem, majd a Pozsonyi Közgazdaság-tudományi Egyetemen szereztem diplomát. Friss diplomásként 2003-ban a Szlovák Garancia- és Fejlesztési Banknál helyezkedtem el mint pénzügyi elemző, később ennek az osztálynak a vezetője lettem. Kislányom születése után, 2010-ben az OMV-nél helyezkedtem el …
TovábbA kuratórium
Bauer Edit, elnök Borosné Környei Erzsébet Gémesi Irén Hritz Júlia Németh Pogány Eszter, ügyvezető igazgató Száraz Krisztina Szőke Éva Tóth Erika Zsidó János Zupko Mária Akikre emlékezünk: Pogány Erzsébet (1959–2018) Szabó Rezső – tiszteletbeli kuratóriumi tag (1929–2018)
TovábbBauer Edit, elnök
Az 1990-es évek sok-sok pozitív és negatív változásából néhányat fontos kiemelni. Új kihívásokkal kellett szembenéznünk – a vállalkozás szabadsága mellett a munkanélküliség új jelenség, melynek kezelésére sem példa, sem tapasztalat nem volt. Új törvények tucatjai jelentek meg, melyekről az érintettekhez el kellett juttatni az információkat. Képviselőként azzal szembesültem, hogy a …
TovábbBorosné Környei Erzsébet
Budapesten, a Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem diplomát, s első gyermekem születéséig a Központi Statisztikai Hivatalban dolgoztam. Egy éven belül mindhárman Bukarestbe költöztünk, mivel a párom az ottani Magyar Nagykövetségen dolgozott. De nem csak az életkörülményeinkben történt komoly változás, hanem az is akkortájt derült ki, hogy gyermekünknek valószínűleg mozgásproblémái lesznek. Közgazdászként korábban …
TovábbSzáraz Krisztina
Dunaszerdahelyen születtem. Az alapiskolát Nagymagyaron végeztem, középiskolai tanulmányaimat pedig Somorján. 2000-ben a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem diplomát. A Carissimiről a Munka-, Szociális és Családügyi Minisztériumban hallottam először, ahol Bauer Edit államtitkár személyi titkáraként dolgoztam. Emlékszem, amikor Bauer Edit megkérdezte, volna-e kedvem a Carissimi munkájában részt venni. Ilyen felkérést nem lehetett …
TovábbGémesi Irén (1940-2022)
Már tizennégy éves koromban eldöntöttem, hogy tanítónő leszek, ezért Pozsonyba a négyéves pedagógiai iskolába jelentkeztem. Érettségi után alsó tagozatos pedagógusként Érsekújvárba kerültem. Két év után jelentkeztem Nyitrára a Pedagógiai Főiskolára, és ott szlovák–magyar szakon végeztem. uszonkét évig tanítottam, majd családi okok miatt helyet változtattam. A Pozsonyi Rádió magyar adásának Iskolások …
TovábbSzőke Éva
Komáromban születtem, ott nőttem fel, és a komáromi gimnáziumban érettségiztem. Családfám mély szeretettel, segítőkészséggel megáldott gyökerekhez vezet. Kislányként nagyon szerettem babázni, később pedig az udvar összes pici gyermekét neveltem, sétáltattam, dajkáltam. Pályaválasztáskor mégsem a szívemre hallgattam, igaz, akkor is a szeretet vezérelt: kémiatanárnőm iránti csodálatból a pozsonyi Műszaki Egyetem Vegyészeti …
TovábbHritz Júlia
Pozsonyban születtem, a Duna utcai magyar tannyelvű gimnáziumban érettségiztem, majd Nyitrán, a Pedagógiai Főiskolán szereztem oklevelet. Komáromban kezdtem el tanítani a Béke utcai alapiskolában, később a pozsonypüspöki alapiskolába kerültem. 1972 és 1983 között a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának magyar nyelvű ének-zenei szakelőadója voltam megszüntetéséig. 1985-től 2001-ig – nyugdíjazásomig − a …
TovábbTóth Erika
1984-ben a Comenius Egyetem bölcsészkarán frissen szerzett magyar–szlovák szakos diplomával a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője lettem. 2002 tavaszán riportot készíteni hívtak meg az akkori pozsonyi magyar nagykövet, Boros Miklós rezidenciájára. A nagykövet úr felesége, Borosné Környei Erzsébet és barátai jótékonysági szervezetet kívántak létrehozni olyan magyar családok megsegítésére, ahol sérült …
Tovább