Pöstyénfürdői kalandok 2.

Renével tíz év után Pöstyénben találkozom újra, vele még anno Csehországban voltunk együtt. Magamban akkor elneveztem őt Hitlerjugendnek, pusztán a külseje miatt. Szőke, kék szemű fiú volt, szóval akár az übermensch portréjához is modellt ülhetett volna. Később, immár Pöstyénben, azt is elmesélte, hogy mikor Svédországban járt, ott és akkor döbbent rá, hogy az előző életében viking harcos volt… és az akkor elkövetett bűneiért vezekel most kerekesszékben. Úgyhogy abban a becenévben lehetett valami…

René született pozsonyi, és sugároz róla a pozsonyiak pökhendiségig menő magabiztossága, én pedig falusi suttyónak érzem magam mellette. Már tíz éve is ilyen volt, magasról lesz…ta a világot és a szabályokat, míg én állandóan görcsöltem, és frusztrált voltam a megfelelési kényszerem miatt.

A találkozásunk is úgy történt, hogy én látom meg őt a Pro Patriánál, a barátaival beszélgetett, és mondom apunak, hogy szerintem ő az, de nem vagyok benne biztos. Végül apu megy oda hozzá. Persze rögtön tudta, hogy ki vagyok, és olyan természetességgel idézte fel a janskéi napokat, mintha csak tegnap váltunk volna el. Elmondta, hogy most tolmácsként dolgozik egy bankban.

Én pedig újfent irigyeltem tőle a lazaságát, hogy még fel se tételezi, hogy bármi rosszul is elsülhet. Egyszer egy hétig a szobánkon lébecolt, egy matracon aludt a földön, amikor éppen nem kapott beutalót. Délelőtt a várost járta, délután pedig a hotel medencéjénél strandolt, és ott megismerkedett a pozsonyi sztárügyvéddel, aki később az éjszakai lumpolásainkat finanszírozta.

Folyt. köv.

Sztakó Zsolt