Szenteste

Megszólal a csengő, a szentestének az unokaöcsém, Ákos által a leginkább várt momentuma, mert a Jézuska így jelzi, hogy minden előkészítve – a karácsonyfa alatt mindenkit várnak a hőn áhított, megérdemelt ajándékok. A büdös kölök olyannyira nem fér a bőrébe, hogy egy óvatlan pillanatban kisurran a konyhából, és maga csenget, ámde a Jézuska nem hagyja magát sürgetni. Szigorúan ragaszkodik hozzá, hogy mindenki fejezze be az ünnepi vacsorát, csak utána mehetünk át a szomszéd szobába, ahol a fa alatt már ott várnak a szép, díszes csomagok, névre szóló cédulákkal.
Természetesen a legtöbb és a legnagyobb csomag az unokaöcsémé, és diadalordítással veszi tudomásul, mikor a csomagolópapír alól a régóta áhított játék kerül elő, amit sóvárogva nézegetett a kirakatban. Az este hátralevő részében mirólunk már nem is vesz tudomást, leköti őt, hogy az új játékkal játszik. Vagy az apjával szerelik össze a fa alatt talált ajándékokat. Engem pedig azok a könyvek kötnek le, amelyeket a fa alatt találok. Lehet bármilyen ajándék, de ha könyv is van közte, akkor az én karácsonyom csak jó lehet.
Igaz, hogy idén egy különleges karácsonyi ajándékom is van, mégpedig egy festmény Dubajból. Majida küldte, akit Pöstyénben ismertem meg a nyáron. Ő az anyját kísérte el, én pedig háromhetes kezelésen voltam ott apuval. Az a három hét elég volt arra, hogy összebarátkozzunk. Azóta is levelezünk, és én egy családi fotót is küldtem neki, amelyen a testvéreim gyerekeivel vagyok. Ákos még csak pár éves, és az ölemben ül. Erről a fényképről készíttetett Majida festményt, amit elküldött. Igaz, Gréta lemaradt a festményről, de hát semmi sem lehet tökéletes.
Most pedig itt ülök a képernyő előtt, visszaolvasom, amit eddig írtam, és a lelki szemeim előtt megelevenedik az a tizenöt évvel ezelőtti szenteste. Ennyi év távlatából jó visszaidézni!
                                                        Sztakó Zsolt