Figyelem!

Hritz Júlia

hritzjuliaPozsonyban születtem, a Duna utcai magyar tannyelvű gimnáziumban érettségiztem, majd Nyitrán, a Pedagógiai Főiskolán szereztem oklevelet. Komáromban kezdtem el tanítani a Béke utcai alapiskolában, később a pozsonypüspöki alapiskolába kerültem. 1972 és 1983 között a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának magyar nyelvű ének-zenei szakelőadója voltam megszüntetéséig. 1985-től 2001-ig – nyugdíjazásomig − a Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztőjeként dolgoztam. Férjezett vagyok, egy fiam és két unokám van. Szeretem az életet.

Amikor 2002-ben megismertem a Carissimi céljait, lehetőségeimet figyelembe véve szívesen vállaltam az együttműködést.

Nem szeretném, ha nagyképűen hangzana, de szüleim kiskorom óta arra neveltek, hogy környezetünkben támogassuk a segítségre szorulókat. Amikor fogyatékos gyermekkel vagy felnőttel találkoztunk, megmagyarázták, hogy sajnos, vannak olyan embertársaink is, akik súlyos betegen születtek, és az életüket így kell leélniük. Azok, akik egészségesek, ne csak sajnálkozzanak rajtuk, és szemlesütve továbbmenjenek, ha találkoznak velük, hanem lehetőségük szerint segítsenek nekik. Amellett pedig tudatosítsák, hogy mindig hálát kell adni azért, hogy egészségesen születtek, és példát kell venni azoktól, akik ezerszer nehezebb körülmények között élnek, és még csak nem is panaszkodnak.

Sajnos, társadalmunkban nem túlságosan jellemző a szociális érzékenység az államhatalomra − hiába hangoztatják az ellenkezőjét a pártok szavazatszerzési kampányukban−, így a rászorulóknak egyre jobban szűkülnek a lehetőségeik. Ezért kell segítenünk azoknak, akik az egészségkárosodottak érdekében karitatív szervezeteket hoznak létre, és részt kell vállalnunk ebből a munkából.

Elszomorító, hogy az érintett gyermekek szülei a lelki megterhelésen kívül nagyon nehéz anyagi helyzetben is vannak, hiszen beteg gyermekük nevelése mellett nem vállalhatnak munkát, ezért a megfelelő egészségügyi ellátást sem tudják mindig biztosítani. Magukra maradva sok esetben még az őket megillető támogatásokról sem szereznek tudomást.

A Carissimi − szerény lehetőségei mellett − többek között ezeket a feladatokat is felvállalta az országunk magyarlakta területein élő családoknak és gyermekeiknek megsegítésére. De mivel nonprofit, tehát nem nyereségorientált alapról van szó, céljainkat csak jó szándékú, a súlyos gondok között élő szülők nehéz helyzetét átérző embereknek az anyagi és erkölcsi támogatásával tudjuk megvalósítani.

Megszakítás