Írok

És most térjünk rá bővebben, amire a múltkor már céloztam, hogy miért hanyagoltam el hónapokig a blogot. Hogy rövid legyek: két okom is van. Ugyanis két kéziraton is dolgozok párhuzamosan.
Az egyiknek – amelyből a Carissimi utolsó számában közöltem egy részletet – az Emlékek könyve munkacímet adtam, és az Életem történetei – többen gratuláltatok hozzá, és elmondtátok, hogy mennyire jó könyv – folytatásának szánom. És hát mit tesz egy író, ha egy könyvének sikere van? Ír egy folytatást.
Az Életem történetei az alcíme szerint az első ötven évemből válogat sztorikat. Most könnyű lenne azt írni, hogy az Emlékek könyvében pedig az azóta eltelt évekkel foglalkozom. Írhatnám, de nem volna igaz – ugyanis még az első ötven évemből is bőven vannak sztorik, amiket szeretnék megosztani az olvasókkal.
Pöstyént például csak érintőlegesen említem az első könyvben, pedig a nyolcvanas évek végétől a kétezres évek elejéig minden évben három hetet töltöttünk el itt apuval. Jellemzően nyáron. Tehát Pöstyénhez is sok emlékem kötődik, amelyeket még soha nem dolgoztam fel részletesebben.
Az Emlékek könyve másik fő motívumát pedig ez a blog képezi, amit már eredetileg is afféle szinopszisnak szántam egy megírandó könyvhöz. Ezeket a bejegyzéseket kellett tehát összegyűjtenem, és kiegészítenem azokkal az emlékekkel, amelyek anno nem fértek bele a blog kereteibe.
…
A bevezetőben azt írtam, hogy párhuzamosan két kéziraton dolgozom. Nos, a másik egy pályázathoz kapcsolódik, és egy dualizmus korában játszódó krimi. Ha már dualizmus, a legjobb idegenvezetőt választottam, és a regény egyik főszereplőjének Mikszáth Kálmánt tettem meg, aki otthonosan mozog mind a hétköznapokban, mind a politikában.
Mióta az Arcanumon keresztül a korabeli hírlapokat olvashatom, beleszerettem a dualizmus korába, amely minden nehézsége és ellentmondása ellenére is a magyar történelem kegyelmi korszaka volt.
Szóval ezek azok az okok, amelyek miatt nem írtam a blogra, de ígérem, hogy a jövőben ez másként lesz!