A. úr ágya rögtön az ajtónál volt. Én a középsőt kapom, az ablak alattin egy öregúr, B. bácsi alszik, akivel hamar megtalálom a közös hangot. B. bácsi haragszik A. úrra, mivel a nappalokat átalussza, de éjszakára mindig felélénkül, és az ágy rácsán zörög. Az első éjszakán ezt én is megtapasztalom, mikor éjfél körül arra ébredek, hogy A. úr az ágy rácsát zörgeti. Szerencsére azonban hamar lenyugszik, és egész hajnalig minden nyugodt.
Már amennyire itt nyugodtak lehetnek az éjszakák. Nem elég, hogy a nyitott ajtón keresztül a szemembe világít a folyosói fény, de valaki valamelyik szobában mindig a nővért hívja, vagy éppen a folyosón csoszog a vécé felé.
Egyik éjszaka arra ébredek, hogy valaki áll az ajtóban, akinek halálfeje van, és két mankóra támaszkodik. Az egész annyira szürreális, hogy először azt hiszem, hogy álmodok. A halálfej azonban megszólal, és A. úrhoz beszél. A szájában nincsenek fogak, ezért nem lehet érteni, hogy mit mond. Mikor az nem reagál, megfordul és elmegy.
B. bácsi egy hét múlva megy haza, amit azért kicsit sajnálok, mert hát jól megvoltunk, és nem tudni ki jön a helyére. A. úr állapota viszont az utolsó napokban rohamosan romlik, pedig holnap ő is megy haza. Az utolsó éjszakán már paravánnal takarják el az ágyát, és én innen is sejtem, hogy nagy a baj – ha a nehéz légzése nem lenne elég figyelmeztetés. Tegnap még látogatói voltak, de rájuk sem reagált. A felesége és a nővére voltak itt, de az ápolónők nem engedték, hogy a magukkal hozott eperből adjanak neki.
Az utolsó éjszakán már csak ketten vagyunk a szobán, mivel B. bácsi még reggel elment. Csak most tudatosul bennem, hogy a szomszéd ágyon egy ember haldoklik, és elmondok érte egy rövid imát.
Az éjszaka aránylag nyugodtan telik. Mindössze A. úr nehéz légzése festi alá a csöndet. Érdekes, hogy ezen az éjszakán még a folyosó is néma.
Reggel két mentős jön, és elviszik az eszméletlen A. urat. Délután döbbenten olvasom a Facebookon, hogy a régi iskolája, ahol igazgatóhelyettes volt, búcsúzik A. úrtól.
Sztakó Zsolt