Találkozások

Nem szeretem ezt a lucskos, nyirkos, borongós időjárást. Valahogy nyomott a hangulatom: pont, mint az időjárás, olyan borús. Igaz, a napnak még alig van ereje, de ha kisüt, mégis tíz fokot dob a hangulatomon. A múlt héten meg végig esett – egy képet kaptam Százdról, Erikától, a megáradt patakról, az üzenetben pedig az állt, hogy a talajvíz már a kazánházukat is elöntötte –, és ha kimentünk, utána anyu egy negyedórát pucolta a kerekesszékem a rárakódott levelektől. Úgyhogy akárhogy is nézem, elegem van már ebből a télből.
Délelőtt tizenegykor jöttünk ki, mert hát nekem is szükségem van a szabad levegőre, anyunak pedig a mozgásra. Épp csak az üzletbe ugrottunk ki. Én kint várok az üzlet előtt, amíg anyu bent intézi a bevásárlást. Nem megyek be az előtérbe, hogy addig is a levegőn legyek. Gyakran jövünk így bevásárolni, és szinte mindig köszönnek rám ismerősök, mialatt kint várakozok. Most is egy hölgy jön, és kedvesen integet, majd eltűnik az üzletben. Az ilyen gesztusok dobják fel a napomat, habár az arcát nem tudom hová tenni. Sokszor vagyok így, hogy hirtelen nem tudok hova tenni egy arcot, aztán törhetem a fejemet, hogy hol is találkozhattunk.
…
Sok alternatíva nincs, mert az utóbbi időben a szociális terem és a kapcsolataim meglehetősen beszűkültek. Szinte csak a klub, a templom és a kultúrház maradt. Régebben azért apuval több kulturális rendezvényre, beszélgetésre is eljártunk a Moziklubba, könyvtárba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik… apu is, meg ezek a kiruccanások is.

Sztakó Zsolt