Adventi történet: A Mikulás

Joséarmandó tudta, hogy egyszer még eljön az ő ideje, nagy dolgot fog véghezvinni, és bekerül az újságokba. Sőt az egész telep tudta ezt róla. Csakhogy Joséarmandó és a telep másként tudta: merthogy Joséarmandó minden balhéban benne volt, ami a telepen vagy a faluban történt. Úgyhogy a fakabátok első dolga minden tyúklopás vagy pincefeltörés után az volt, hogy az ő ablakukon kopogtassanak – amit az anyja zokon is vett, és felháborodottan rendőrterrort emlegetett minden újabb alkalommal.

Hát ezért gondolta azt egyöntetűen az egész telep, hogy Joséarmandó bekerül a médiába, mégpedig a bűnügyi hírek közé, mert egyszer az almalopásnál nagyobb gazemberséget követ el. Csakhogy Joséarmandó egészen másként képzelte. Ő arról fantáziált, hogy egyszer valami igazán nagy dolgot hajt végre, amiért a telepiek áldani fogják a nevét.

Decemberben aztán elvetődött a közeli város üzletközpontjába, ahol épp akkor járt a Mikulás, egy csomó csillogó szemű gyerek gyűrűjében. Ha tíz évvel fiatalabb lett volna, bizonyára Joséarmandó is ott tolong a gyerekek között, és ez adta neki az ötletet, hogy bizony a telepi gyerekek is örülnének, ha őket is meglátogatná a Mikulás.

Az ötlettől annyira fellelkesült, hogy már másnap hozzálátott a megvalósításához. Még egy alapítványi csajt is sikerült beszerveznie, aki némi pénzmagot is tudott biztosítani, hogy mindenféle jóság kerüljön a puttonyba. Álmatlan éjszakákon át készítették a csomagokat és a Mikulás jelmezét. Kartonból még egy óriási püspöksüveget is készítettek, vattából pedig a szakállat.

Így érkezett el a nagy nap: Joséarmandó reggeltől ideges volt. Mint a színész a premier napján. A közösségi ház elől indultak, hogy bejárják a telepet. Annak, hogy a telepre is ellátogat a Mikulás, jó előre híre ment, és az izgatott gyerekek az utcán várták őket. A Mikulás mellett ugyanis ott volt a manócska is, akit ezen a délutánon az alapítványi csaj alakított, és ő cipelte utána a zsákot.
A kisebbeknél először eltört a mécses, de hamar megvigasztalódtak, amikor a Mikulástól megkapták a csomagjukat. Úgyhogy szép lassan a bátortalanok is felbátorodtak, és a Mikulás köré gyűlt gyerek, felnőtt.

Ekkor történt, hogy félrecsúszott a szakálla, és elővillant Joséarmandó szurtos képe, mire valaki a tömegből elrikkantotta magát: „Nézzétek, cigány Mikulás!”
A nevetés ragályos volt, és csakhamar mindenki dőlt a kacagástól. A gyerekek először meglepődtek, nem tudták mire vélni ezt a hirtelen jókedvet, majd jobb híján csatlakoztak a felnőttekhez.

Sztakó Zsolt