Július elején egy hetet töltöttünk Százdon. Jucikát, az asszisztensemet is megkértük, hogy kísérjen el, és azt hiszem ő sem bánta meg ezt a százdi nyaralást. Én erre a hétre teljes absztinenciát vállaltam. Se a notebook nem volt velem, se internet nem volt – végig egy Radnóti monográfiát olvasgattam, amelyet a sokadik nekifutásra próbáltam végigolvasni.
Bár néha azt hiszem, hogy internetfüggő vagyok, elvonási tüneteim nem voltak – úgyhogy még jól vagyok. Sőt, egyfajta felszabadulásként éltem meg, hogy kiszakadtam a napi rutinból, és nem kell kényszeresen ugyanazt ismételni nap mint nap. A digitális világ háttérbe szorult, és a háromdimenziós valóság került előtérbe. Úgymint: találkozás barátokkal, ismerősökkel, és nem semmitmondó profilok a közösségi hálón.
Az estéket betűjátékkal ütöttük el, és remekül szórakoztunk. A nap legnagyobb részében kint voltunk a teraszon, ahová 24 órából 14 órán át sütött a nap, és a hét végére úgy néztünk ki, mintha ezt a hetet legalábbis a horvát tengerparton töltöttük volna.
Mikor hosszabb ideig vagyunk Százdon, minden alkalommal a falunézést várom a legjobban, ami most se maradhatott el. Ilyenkor mindig azok az idők idéződnek fel, 15 év távlatából, amikor még Százdon éltünk, és én elektromos kocsival jártam a falut. Megálltam barátokkal, ismerősökkel kvaterkázni, vagy csak úgy, belefeledkeztem a gyönyörű tájba, ami mindig lenyűgöz, ha látom. Szinte szó szerint tőled karnyújtásnyira burjánzik a természet.
Egy ismerősöm ismerőse, mikor először látta Százdot, csak annyit mondott: meseszép! Azt hiszem, ez mindent elmond.
⁕⁕⁕
Május 28-án volt a templom újraszentelése, miután befejeződött a húsz évig tartó rekonstrukciója. Akkor egy hosszú hétvégére hazaugortunk, aminek ez a július eleji hét volt a meghosszabbítása.
Sztakó Zsolt