A Felvidék két jelentős szülöttjének, a 19. századi bencés paptanárnak, Czuczor Gergelynek és Jedlik Ányosnak, a dinamó feltalálójának győri szobra előtt állunk. A sógorom fényképez, és sikerül azt a pillanatot elkapnia, amikor épp pislantok, és csukva van a szemem.
Már ebből is kiderülhet, hogy a hétvégén Győrben voltunk kiránduláson. Reggel nyolcra voltak itt a nővéremék, és fél tízre már Győrben voltunk. Túlestünk a kötelező piacozáson, és irány a gyönyörű belváros, amely tökéletesen akadálymentesített. Ennek megfelelően gyakran találkozok olyanokkal, akik hozzám hasonlóan kocsiban ülnek. Igaz, ők motorizáltak, míg engem anyu tol a mechanikus kerekesszékben.
A miliő tipikusan polgárvárosi, ahol egykor iparosok és kereskedők laktak, amit az elnevezések is őriznek mint egy megelevenedett krónika, amely a város mai lakóinak mesél a város múltjáról. A Szappanos közből bukkanunk ki az Ablakos utcára.
És mintha az utódok még őriznék az elődök pedantériáját, amellyel városukat óvták. Abban a fél napban, amíg ott voltunk, alig láttam szemetet, ami az én somorjai dzsuvához szokott szememnek teljességgel szokatlan. Pedig a belvárosban most is csúcsforgalom volt. Turisták kattintgatták a telójukat, árusok kínálták a portékájukat, és a piactéren mindent belengett a lacipecsenye étvágycsináló illata.
A gyönyörű épületek mellett külön élvezem azokat a sikátorokat is, amelyek átvezetnek a szomszédos utcára, és végül a kellemes hangulatú főtérre jutunk, ahol éppen babakoncert kezdődik. Útközben egy kiscsávó érdeklődését kelti fel a kocsiban ülő bácsi, akinek aztán az apukája magyarázza el, hogy a bácsi azért ül kocsiban, mert fáj a lába.
Ebéd a Pálffy étterem főtérre kihelyezett asztalainál. A rendelés felvételétől eltelt háromnegyed óra pedig pont arra elég, hogy mindenki megéhezzen. Lehet, hogy ez is az üzleti stratégia része náluk? – tűnődöm.
Hazafelé az autóban pedig az elkötelezett blogger már a gondolatait formázza szavakká, hogy olvasóinak beszámoljon erről a szombatról, a győri városnézésről.
Sztakó Zsolt