Megtizedelve

2022. január 23. Még új ez a 22-es dátum, ahogy az év is, de máris két temetésen vagyunk túl, ami Százdot illeti. Somorján se vidámabb a helyzet, hiszen az értesítő táblán, amelyen a halálesetekről adnak hírt, szinte naponta jelennek meg új nevek.

A különbség csupán az, hogy a százdi neveket archoz is tudom kötni, hiszen köztük nőttem fel. Mint Tanító Néniét, aki legifjabb férfikoromban, a Morda alján lévő kicsi oviban próbált terelgetni a szépre, a jóra. Máig emlékszem az „Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére…” kezdetű dalocskára, melynek ütemére reggelente tornáztunk. Meg a mesékre, ahogy a törpsereg körbeülte őt, ő pedig mesélt nekünk.

Ráadásul majdnem a szomszédunkban laktak, a gyerekei pedig velünk (velem és a nővéremmel) voltak egykorúak, és barátkoztunk. Így aztán természetes, hogy sok emlék fűz nemcsak őhozzá, hanem a családjához is.
…
Mindez pedig annak a kapcsán jutott eszembe, hogy az elmúlt két évben alaposan megtizedelt bennünket Covidka. Talán nincs is olyan család, amelyet ne érintett volna a járvány. Ha nem halt is meg senki, valaki biztosan átesett a fertőzésen. És ha nem közvetlenül a fertőzésbe halt is bele, aki meghalt, akkor nagy valószínűséggel abba, hogy az egészségügyi kapacitásokat lekötötte a járvány, és nem kapta meg a megfelelő ellátást.

De hogy optimistán fejezzem be ezt a szösszenetet, ma reggel hallgattam a WHO európai igazgatóját, aki azt mondta, hogy a mostani után jön még egy hatodik hullám, de utána fellélegezhetünk, mert addigra annyian lesznek beoltva, illetve esnek át a fertőzésen, hogy kialakul a nyájimmunitás.

Bizakodjunk!

Sztakó Zsolt