Kérdések a Mikulás körül

Nem tudni, mikor volt az az utolsó pillanat, amikor még hitt benne. Csak azt tudja, hogy életének első három évében, ha belépett a szobába ez a hosszú, fehér szakállú, piros kabátos alak, ő az anyjához menekült, és az ölébe fúrta a fejét. Attól félt, hogy abban a nagy zsákban, ha egyszer kiürült, őt fogja majd elvinni.

Nagyobb testvérei, akik értették már a csíziót, ilyenkor odasomfordáltak hozzá, és a fülébe súgták, hogy a Mikulás majd abban a nagy zsákban fogja őt elvinni. Ő ilyenkor befogta fülét, és elkezdett torkaszakadtából sikítani. Olyannyira sikeres volt ez a hadművelet, hogy a Mikulás az elkövetkező két évben fel is függesztette a látogatásait.

A szüleikkel azonban megüzente, hogy ha a cipőjüket kitisztítják, és kiteszik az ablakba, akkor reggelre ugyanúgy benne lesz az ajándék, mint addig. Arra a logikus felvetésre azonban ők sem tudtak válaszolni, hogy a Mikulás az ajándék kézbesítésének miért ezt a hülye módját választotta, miért nem a postát. Sőt az még menőbb volna, ha csomagküldő szolgálat hozná az ajándékokat – mondta az egyik bátyja. Ezen aztán a szüleik is csak hümmögni tudtak, míg végül az apja előállt azzal, hogy a Mikulásnak nyilván nincs pénze sem postára, sem csomagküldő szolgálatra. Ezt azonban egyöntetűen leszavazták mint az évszázad leghülyébb válaszát. Elvégre ha annyi pénze van ajándékokra, akkor postára is kell lennie egy külön keretnek.
…
Hamarosan a bátyjai is rájöttek, hogy magukkal toltak ki, mikor őt a Mikulással ijesztgették. Arra biztatták, hogy mondja az anyjuknak, hogy ő már nem is fél a Mikulástól. Mikor erre nem volt hajlandó, megzsarolták, hogy többé nem játszanak vele, és ez hatott. Írt egy szívhez szóló levelet a Mikuláshoz, amelyben elmagyarázta, hogy addig miért félt tőle, de most már több esze van, és tudja, hogy ő csak egy jóságos öreg bácsi, aki ajándékot hoz a gyerekeknek. A levelet odaadta az anyjának, és kérte, hogy juttassa el a Mikulásnak.

Máig emlékszik, hogy a következő hetekben mennyire izgatott volt. Vajon megkapta-e a levelét a Mikulás? És ha megkapta, vajon megbocsát-e neki?

December elején már visszaszámlálta a napokat, és hatodikán este hatalmas kő esett le a szívéről, amikor a Mikulás belépett a szobába.

Abban az évben kezdett iskolába járni, ahol komoly viták folytak arról, hogy létezik-e a Mikulás, vagy csak a felnőttek meséje. Ő amellett érvelt, hogy létezik, hiszen náluk is járt.

Az egyik fiú erre kinevette, és azt mondta, hogy az csak egy felnőtt volt Mikulásnak beöltözve. Ez szöget ütött a fejébe, mégis elhessegette magától a gondolatot.

A következő években mégsem tudott nyugodni, és húzta a strigulákat pro és kontra.

Aztán az egyik nyáron, amikor valami egész más után kutatott a padláson, kezébe akadt egy piros kabát és fehér szakáll. Ugyanolyan, mint a Mikulásé.

Ettől a pillanattól tudta, hogy nincs Mikulás… legalábbis sejtette.

Sztakó Zsolt