Családi krónika 6 – a riport

Márti már harmadszor hívja anyut. Ő már Százdon van, és valami pesti filmesekről beszél, akik velem akarnak riportot készíteni. Szórakozottan veszem tudomásul – anyu tolmácsolja nekem a nővérem szavait –, inkább az őszi tájban gyönyörködöm.

Még tíz perc, és otthon is vagyunk. Ekkor már Timiék autója is az udvaron áll. Alig rakodunk ki az autóból, már jött is a stáb lefele a templomtól. Remek, még pánikolni sincs időm! De ha már így állunk, vágjunk a közepébe, és dobjuk a gyeplőt a lovak közé.

András, körülbelül anyu korosztálya, a rendező, és ő fogja a kérdéseket is feltenni. Bemutatkozunk, András átnyújtja a névjegyét. Október végéhez képest gyönyörű idő van, így a forgatás a teraszon zajlik. Az előkészületek közben András elmondja, hogy az interneten fedezte fel az írásaimat, ahol sokat írok Százdról. Nem tudta, hogy időközben Somorjára költöztünk.

Anyu közli vele, hogy szerencséje van, hogy hazajöttünk a szeretteink sírjához, mert különben csak jövőre jövünk Százdra. Végig mellettem ül, hogy szükség esetén tolmácsoljon, de András mindent ért. Ez megnyugtat, és ellazulok.

Még pár vágókép készül, s a forgatás végén András megígéri, hogy meglátogat Somorján, és elhozza a kész filmet.
…
Ez a pár nap, egészen pontosan kettő és fél, internetabsztinenciával van egybekötve; nem is nagyon bánom. Azt tervezem, hogy egy jó könyvvel ütöm el az időt, végül azonban csak az őszi

Mordában gyönyörködöm. Az a két és fél nap nem is olyan sok.

Talán az alkalom is hozta, hogy az esti nagy beszélgetéseken a halottakra terelődött a szó. Ki kinek a rokona a családfán, hányadízigleni unokatestvér? Ki él még, és ki halt meg? Ki halt meg fájdalmasan fiatalon, és hagyott hátra árvákat?

Nekem pedig déjà vu érzésem van, mikor pár évtizede ugyanezt a párbeszédet hallgattam, más szereplőkkel.

Így telt el október utolsó hétvégéje…

Sztakó Zsolt