Figyelem!

Advent 2021

Vasárnap fog kigyulladni az első gyertya az adventi koszorún, amely régen a karácsonyra való készülődés kezdetét is jelezte. Igaz, ma már ezt senki se veszi komolyan, hiszen az üzletek már szeptember óta „karácsonyi lázban” égnek. A médiából pedig folyik ránk az agymosás, hogy még ma vedd meg a karácsonyi mütyürt, mert holnap már késő lesz.

Mi pedig engedelmes zombik vagyunk, mert ilyenkor tömve van mindenféle üzletközpont. Úgyhogy amikor szenteste végül ott állunk a fa körül, úgy érezzük, hogy megfosztottak bennünket valamitől, és minél több ajándék van felhalmozva a fa alatt, annál inkább ürül ki a lelkünk. Megfosztottak bennünket a gyerekkori karácsonyok csodájától. Amikor izgatottan toporogtunk a szobaajtó előtt, és vártuk, hogy megszólaljon a csengettyű, s beléphessünk a csodák birodalmába. Hiába van ma a karácsonyfán több dísz, akkor valahogy jobban ragyogtak.

Vagy lehet, hogy ez csupán érzékcsalódás, mi nőttünk ki a mesék korából, és a mai gyerekek ugyanazt a csodát élik át, mint akkor mi? Ezért ajándék az, ha egy családban vannak gyerekek, akiknek az örömében, rácsodálkozásában viszontláthatjuk a mi egykori örömünket és rácsodálkozásunkat.

Az adventről akartam írni, a felkészülésről, bár egy kicsit előreszaladtam. Mert az sem mindegy, hogy hol készülünk fel a karácsonyra, az eljövetelre. Csiricsáré üzletközpontokban, ahol giccses kacatok kínálgatják magukat, miközben a hangszóróból unalomig ismert, bugyuta karácsonyi dalocskák harsognak a fülünkbe, vagy pedig elcsendesedve, családi körben, önmagunkra és a hozzánk legközelebb állókra figyelve. Talán nem kell mondanom, hogy én melyiket favorizálom a kettő közül.

Még akkor is, ha a mai őrült világ a második lehetőségnek kevés időt és teret hagy is. Mert ha nem veszed fel a tempót, te is a selejt közé kerülsz, a vesztesek között találod magad.

Mégis, van-e alkalmasabb idő rá, hogy kilépjünk a monoton körforgásból, számvetést készítsünk, s megbéküljünk önmagunkkal és a világgal?

Ehhez kívánok mindenkinek sok erőt!

Sztakó Zsolt

Megszakítás