Figyelem!

Visszajátszás

Ma, amikor ezt a naplót írom, 2021 első napja van. 2019 szilveszterén nagy reményekkel néztem 2020 elé, hisz hosszú idő után jelent meg újra könyvem. Már a könyvbemutató is ki volt tűzve májusra, a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárba.

Aztán egy februári napon jött covidka, és mindent átírt.

Először a könyv megjelenése csúszott júliusra, és így a bemutatót is át kellett tenni október elsejére, amit az utolsó pillanatban előre kellett hozni egy nappal. Biztosan ez volt az oka, hogy olyan kevesen voltunk ott a Fórum Intézet nagytermében.

Százdon azonban az előre eltervezett időpontban, augusztus közepén tudtuk megtartani az Életem történetei bemutatóját. Meghatóan szép, a járványhelyzet miatt családias ünnepség kerekedett belőle. Igen, ünnepnek mondom, mert az ilyen kivételes alkalmakat mindig ünnepnek érzek. Zoli most is emlegeti, hogy tavaly ez a bemutató volt Százd nagy pillanata, és ezt én is így gondolom (habár értelemszerűen nem voltam ott Százd minden pillanatánál).

Emlékezetesen szép történet volt még a sági bemutató is. Ott jöttem rá, hogy ez a nép, ott az Ipoly mentén, még mindig Mikszáth népe, akiket még nem tudott megtörni a történelem, és magához idomítani ez a hisztériás kor, amelyik csak a saját érdekét nézi.

Szóval, ezek azok a szép emlékek, amelyeket még a tavalyi pocsék évből is sikerült előbányászni. Remélem, hogy az idei jobb lesz!

Sztakó Zsolt

Megszakítás