Figyelem!

A Carissimi Nonprofit Alap tevékenysége 2019-ben

Az adófelajánlásoknak köszönhetően tavaly huszonegy, fogyatékossággal élő vagy beteg gyermeket nevelő családnak nyújtottunk támogatást külföldi orvosi kivizsgálásra, külföldi és itthoni rehabilitációra, fejlesztésre, valamint gyógyászati segédeszközök vásárlásához.
Február. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) tagszervezetének, a Családláncnak a tagjaként részt vettünk Budapesten a külhoni magyar családok évének nyitókonferenciáján és az Országházban tartott családi napon.
Április. A magyar költészet napja alkalmából tizenegyedszer voltunk társszervezői az értelmi fogyatékos fiatalok galántai versfesztiváljának. A résztvevőknek a Kuttyomfitty Társulat tartott interaktív előadást Kukorica Jancsi, a Vitéz címmel. Támogattuk a Konrádko Pt. által az autizmusról szervezett szakmai napot.
Május. A Carissimi társszervezője volt M. Nagy László fotóművész pozsonyi bemutatkozásának: a Duna utcai gimnáziumban és a Csemadok-székházban is levetítette diaporámáit, ezeknek egy része a fogyatékossággal élő emberek életét örökíti meg. Részt vettünk a nagymegyeri székhelyű Együttműködéssel a Jobb Jövőért Pt. által megvalósított Experience nemzetközi projekt zárókonferenciáján Dunaszerdahelyen. A projekt célja elősegíteni a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztathatóságát.
Június. Az SZMPSZ mellett működő Speciális Fejlesztő Szakmák Országos Társulásával közösen szakmai napot tartottunk Komáromban a korai fejlesztésről.
Augusztus. Idén is hozzájárultunk a fogyatékos gyermeket nevelő családok kovácspataki nyári táborának költségeihez. Jelen voltunk Füleken a Várlak fesztivál családi piknikjén.
Szeptember. Közvetítésünkkel, a BGA anyagi támogatásával több mint száz személy vehetett részt a sérült gyermekek napján a budapesti állatkertben.
Október. Részt vettünk a már hagyományossá vált Kultúrával az akadályok ellen című rendezvényen Dunaszerdahelyen. Opera-előadást tekintettünk meg az Erkel Színházban a KCSSZ szervezésében.
November. Részt vettünk Budapesten a hetedik fogyatékosságtudományi konferencián, Pozsonyban a Közgazdaság-tudományi Egyetemen a jó gyakorlatokról tartott konferencián, és támogattuk a Konrádko Pt. által Galántán megvalósult Ki mit tud?-ot, melynek fogyatékossággal élő emberek voltak a résztvevői.
December. Részt vettünk Érsekújvárott a Szlovákiai Magyar Kerekasztal éves közgyűlésén és a Magyar Tanács előkeszítő fórumán.
A Carissimi Nonprofit Alap önkéntes szervezet – kuratóriuma térítésmentesen végzi munkáját. Tevékenységünket tavaly a Bethlen Gábor Alap, a Pozsonyi Magyar Intézet segítette, valamint jó szándékú emberek adófelajánlásukkal, pénzadománnyal, munkájukkal.
A Kisebbségi Kulturális Alap, az OTP Banka Slovensko, a Bethlen Gábor Alap, a KCSSZ, továbbá magánszemélyek: Valkó Hilda, Récsei Noémi, Petró Tímea, Jakubecz László, Fekete Annamária és László, Helena Kováčiková és névtelen adakozók támogatásával a Szlovák Humanitárius Tanács kiadásában tavaly is megjelentettük a Carissimi című lapunk hat számát. Elektronikus formában letölthetők honlapunkról (www.carissimi.sk), ahol egyéb hasznos információk is találhatók. Jelen vagyunk a Facebook közösségi hálón: www.facebook.com/carissimina.
Köszönjük a segítséget
mindazoknak, akik hozzájárultak szervezetünk működéséhez és lapunk megjelentetéséhez. Ismételten kérünk mindenkit, hogy ha tehetik, idén is ajánlják fel adójuk 2/3 százalékát szervezetünknek, hogy ezáltal támogatni tudjuk a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családokat. Köszönjük.
                                  A Carissimi kuratóriuma

Megszakítás