Végre, jó idő

Végre vége ennek is… Mármint a májusnak. Nem mintha bármi kifogásom volna a hónap ellen. Nincs megjelölve a virtuális naptáramban, hogy ez volna a pfuj hónap, de ami sok, az sokk.
Igen, kitalálták, az esőre gondolok, ami már sokkolja az embert. Habár a népi bölcsesség úgy tartja, hogy a májusi eső aranyat ér, viszont egy mondás szerint jóból is megárt a sok. Igaz, a mezőgazdák meg azt mondják, hogy az utolsó pillanatban jött az eső, hogy az idei termés ne menjen a kovászba. A kitartó eső meg legalább föltöltötte a föld víztartalékát. Merthogy szárazság van/volt/lesz. Ugyanakkor viszont süthetett volna a nap is, mert így semmi se fog beérni.
Úgyhogy Hofinak van igaza: a mezőgazdaságnak négy fő ellensége van – a négy évszak.
…
Június első hétvégéjén végre beköszöntött a jó idő, amit rögvest ki is használok, irány a Pomlé! Mivel délután látogatót várok, már korán délelőtt kimegyek a városba. Útba ejtem a piacot is, mivel szombat lévén ma piacnap van, de úgy döntök, hogy nagy a tömeg, ezért aztán továbbállok.
A Pomléba tartok, pontosabban a parkerdőbe, amelyet magamban csak pomléi katedrálisnak becézek, mivel a magasba törő fák azt a képzetet keltik bennem, mintha boltívek hajolnának fölém. Tökéletes a nyugalom, a madarak csicseregnek, meditatív állapotba révülök.
Gyakran böngészem a sétányok mellé kihelyezett ismertető táblákat, úgyhogy már tisztában vagyok a parkerdő flórájával és faunájával, valamint a történetével is. Kedvenc helyem a parkerdőben a régi kioszknál van.
Most már azonban ideje visszaindulnom, mert kettőkor jön Szilárd, akivel már hetek óta egyeztettük az időpontot, hogy neki is, nekem is megfeleljen. Egy cikk miatt akar velem beszélni, amely a Carissimiben jelent meg, és az akadálymentesítésről szólt.
Izgatottan várom a találkozást…
                                        Sztakó Zsolt