Születésnap

Húsvétvasárnap a szűkebb család szokás szerint ellátogatott Dunakilitire a Sári csárdába, hogy megünnepeljük Márti születésnapját. Azért írom, hogy szokás szerint, mert a családban évek óta hagyomány, hogy évente egy-két alkalommal ellátogatunk oda, hogy megünnepeljük valamelyikünk születésnapját. Most éppen a Mártiét.
Két éve itt ünnepeltem az ötvenesemet. Akkor az időjárás egy hónapot volt lemaradva, és a családban máig azon derülnek, hogy az akkor készült képeken mennyire didergek. Ma ilyen veszély nem fenyeget, mert az időjárás a koranyarat idézi.
A szűkebb család ezúttal tizenkét főt jelentett. Az unokahúgomék Pozsonyból jöttek a lányukkal, és mi tagadás, jól kitalálták az időzítést. Csak az utolsó pillanatban toppantak be, habár mi jöttünk komppal. Átúsztattunk Doborgazra, ahonnan még jó negyedórás út várt ránk a Sári csárdáig.
Először még úgy volt, éppen a jó időre való tekintettel, hogy kint a teraszon lesz az ünnepi ebéd, de ilyenkor már túl sok a darázs, és anyu, aki allergiás a darázscsípésre, félt, hogy megcsípik. Így aztán bent, a csárdában terítettek meg nekünk. A zenei aláfestést egy hegedű szolgáltatta gitárkísérettel. Mivel a szomszéd asztalnál is születésnapot ünnepeltek, először ott zenéltek, aztán mikor befejeztük az ebédet, és a köszöntésekre került sor, átjöttek a mi asztalunkhoz. A kis Sára legnagyobb örömére, akit teljesen elbűvölt a hegedűs játéka, és megigézve bámulta.
Ebéd után még közös fotózkodás az udvaron, majd egy rövid séta le a Duna holtágához. A vízen csónakot sodort az ár. Egy kislány kezelte a kormánylapátot. A csónakban egy család ült, amit a stégről néztünk Janival és Ákossal…
                                                Sztakó Zsolt