Figyelem!

Motiváció

A közösségi oldalakon gyakran kerülnek elém olyan videók, amelyek megfognak, és még órák múlva is a hatásuk alatt vagyok. Olyan emberekről szólnak, akik nehéz helyzetben vannak, amelyet mi akár kilátástalannak is tarthatnánk, ők mégis találnak magukban elég erőt ahhoz, hogy felülemelkedjenek rajta, és megvalósítsák az álmaikat. Vagy egyszerűen csak olyan önzetlen embereket mutatnak be, akik elesetteken segítenek.
Ezeket a videókat aztán megosztom, hogy hozzám hasonlóan mások is motivációt meríthessenek belőlük. Meggyőződésem ugyanis, hogy a motivált ember minden akadályt képes legyőzni, míg a motiválatlan csak kallódik a világban. Ezért néha elég annyit tenni, hogy felmutatunk neki egy példát, és azt mondjuk, hogy erre ő is képes.
És igen, néha én is magam alatt vagyok, és szükségem van az ilyen videókra, hogy feléledjen bennem az a bizonyos tűz.
József Attilának van egy csodás verse, a Hetedik, amelyben a következő sor olvasható: „egy ki győzni segít szegényt”. Gyanítom, hogy József Attila is valami hasonló, önzetlen, támogató segítésre gondolt, amikor ezt a sort írta. Mert gyakran nem is kell sok ahhoz, hogy valakit elindítsunk egy úton, és győzni segítsük a szegényt.
Például úgy, hogy varrógépet ajándékozunk egy végtaghiányos embernek, és így lehetőséget adunk neki, hogy egy indiai közösségnek ő legyen a szabója, aki a ruháikat varrja. Vagy megtanítunk valakit zongorázni, akinek csak az egyik kezén vannak kifejlődve az ujjai, és lehetőséget adunk neki, hogy a saját zenéjét álmodja.
Az elején azt írtam, hogy motiváció, most azonban javítom magam, és azt írom, hogy esély és motiváció. Adj esélyt, hogy te is győzni segíts szegényt!
                                        Sztakó Zsolt

Megszakítás