Visszatekintés az elmúlt évre 2.

Csölösztő
Apu reggel hatkor ment a buszra, amely egynapos kirándulásra viszi Badacsonyba a klubtagokat. Anyuval úgy beszélték meg, hogy ezúttal ő megy el velük, és anyu marad itthon velem. Legalább bemutatkozik az asszonyoknak, mert a klubba persze sosem jön el, és már kezd olyan lenni, mint Columbo felesége, hogy csak beszélünk róla, de senki nem látta. Úgyhogy legalább ezen a kiránduláson részt vesz.
Azonban mi se maradunk ma program nélkül, mert Erzsi nénivel napokkal ezelőtt elhatároztuk, hogy szombat délután kiruccanunk a Kormorán Szállóhoz Csölösztőre. Ez pont az ellenkező irányban van, mint ahová a múltkor kirándultunk, és én a forgalom miatt eddig még nem merészkedtem arra, úgyhogy most nagy az izgalom. Anyu is velünk jön, Mártival, az újdonsült szomszédasszonnyal, aki Rimaszombatból jött Somorjára lakni. Ők gyalog jönnek utánunk, s mivel mi „gépesítve” vagyunk, sokat kell várni rájuk, amíg beérnek bennünket.
A városból kiérve szántóföldek közé érünk – egy traktor épp az őszi szántást készíti elő. Letérünk az útról a kerékpárútra, amelyet bokrok árnyékolnak, védve a napsütéstől. Erzsi néni szól, hogy itt várjak, amíg megnézi, hogy anyuék hol tartanak. Így jutunk el Csölösztőre, ahonnan csak jó száz méter, és rátérünk a Kormoránhoz vezető útra.
Itt is várnunk kell. Erzsi néni már azon idegeskedik, hogy anyuék talán eltévedtek, de azzal nyugtatja magát, hogy csak egyenesen kell jönniük.
Végre megérkeznek ők is, és lemegyünk a szépen rendezett parkba, amely kerítéssel van leválasztva a szálloda többi részétől. Először még tartok tőle, hogy a kocsi kerekei nem akadnak-e el a kaviccsal felszórt sétányon, de szerencsére kellemesen csalódok.
A parkot kettévágja a Duna holtága. Most vannak a nyár legforróbb napjai, és ezért mindenhol nagy a tömeg, ahol egy kis Duna van. Itt is. Híd vezet át a holtágon, mellette pedig ott fekszik a rámpa a kocsiknak. Magunk közt mondva, eléggé kispályás a megoldás, és nem sok bizalmam van benne. Elképesztő, hogy az egész a levegőben lóg! Mégis inkább csak azért nem próbálom ki, mert anyu itt van. Szeretek veszélyesen élni.
Ezzel a felemás megoldással máshol is találkozom. Igazán sajnálom, mert a környezet gyönyörű.
A nap végén még egy sört is megiszom, közben a gyerekeket nézem, akik az elkerített részen játszanak. A többiek a teraszon ülnek, ahova én nem tudok felmenni.
Vissza már a töltésen megyünk Somorjára, anyuékat még otthagyjuk a szállodánál, mert ők taxival jönnek vissza a városba.  
                                        Sztakó Zsolt