Visszatekintés a múlt évre

Gútor
Kezdetben úgy volt, hogy csak én és Erzsi néni megyünk. Erzsi néni biciklin kísérte volna az elektromos kocsit, ahogy a Duna partján, a töltésen elmentünk volna Gútorig, amely kb. 5 kilométerre van Somorjától. Aztán apu is csatlakozott a kompániánkhoz, és egy szerda délután felkerekedtünk, hogy Erzsi nénivel a társasház előtt találkozzunk, ahol lakik. Van tartalék biciklije, ezen apu jön velünk.
Erzsi néni lakásában eddig még csak egyszer voltam, mivel magas földszint van, ahová lépcsőn kell felmenni. Habár van rámpa is, de az olyan meredek, hogy elektromos kocsival esélyem sincs rajta felmenni. Tolókocsin is csak alig. A múltkor Laci mutatta be ezt az erőmutatványt, és feltolt. Laci egy fővárosi kórház éjszakai portása, és dél körül még elég ereje volt…
Miután azonban kinevettük magunkat, térjünk vissza a mai naphoz. Merthogy még sose voltam a Dunánál, J. A. után. Következésképp a rakodópart alsó kövén se ültem. Hogy én megint milyen penge vagyok…
Kis csapatunk ráfordul az útra, amely felvezet a töltésre. Itt már kívül vagyunk a városon, lemaradtak mögöttünk a házak és az autók. Erre már csak a lovarda van, ezért aztán gyakran látni pacikat, akik valahol elhagyták a lovasukat.
Még egy hídon kell átmennünk, és felkapaszkodunk a töltésre, ahol szembesülök a látvánnyal, amivel egy ilyen nyári délután a Duna-part az idelátogatót fogadja. Lenyűgöző látvány, és a legszívesebben még maradnék, hogy gyönyörködjek benne, de indulnunk kell, ha még délután meg akarjuk járni az utat Gútorig, oda-vissza.
Egy ilyen nyári napon szokatlanul nagy a bicikliforgalom a töltésen, és Erzsi néni rám szól, hogy menjek az út szélén. Ehhez persze nekem nem nagyon fűlik a fogam, mert már vannak tapasztalataim az ilyen mélységekkel – nem a legjobbak. Meg aztán egy kis tériszonyom is van, úgyhogy inkább nem szembesülök a mélységgel.
                                                                                                  Sztakó Zsolt