Emlék

Nem tudom, hogy miért pont most jutott eszembe az a 25 évvel ezelőtti december. Talán az ötvenedik évét taposva mindenkinél úgy van, hogy élesebben villannak be a régi emlékek. Nem tudom, még sose voltam ötvenéves.
Akkor Bárdos Ági beszélt rólam a Csehszlovák Rádió magyar adásában. Bemondta a címemet is, és rá pár napra megindult a levelek, képeslapok áradata. Olyannyira, hogy a postásnő egy idő után már kézikocsin hordta ki hozzánk a postát.
Ági eredetileg riportot akart velem készíteni annak apropóján, hogy már a második hangjátékomat adta le a rádió. Azonban csak hozzánk megérkezve szembesült a ténnyel, hogy én, finoman szólva, nem vagyok egy hangember. Magyarán: bármiféle hangzó riport készítése velem eleve reménytelen.
Erre úgy döntött, hogy ha már én nem tudok magamról beszélni, akkor majd ő fog engem bemutatni a rádiót hallgató fiataloknak. A műsor címe Fiatalok stúdiója volt, és vasárnap délelőtt hangzott el. A következő szerdán már meg is indult a levelek áradata. Az ország, illetve Szlovákia (akkor még létezett Csehszlovákia) minden részéből kaptam leveleket. Főleg lányok írtak. Úgy látszik, őket fogta meg a történetem. A lányok valahogy érzékenyebbek az ilyesmire. Volt olyan, hogy egy egész, egészségügyi nővérnek készülő osztály írt. Én aztán mindenkinek igyekeztem válaszolni, még akkor is, ha ez több hónapot is igénybe vett. Akadt, hogy viszontválaszt is kaptam, és hónapokig, évekig leveleztünk. Két, máig is tartó barátságot köszönhetek ennek az időszaknak.
Az egyik Ildikó, akiből később újságíró lett, és akire mindig számíthatok, s Andrea, aki egy lévai középiskolában angolt tanít.
Szóval, ez az én 25 évvel ezelőtti történetem…
                                                            Sztakó Zsolt