És most elmondom, hogy miért „kripli”

Talán ezzel kellett volna kezdenem az egészet. Mármint azzal, hogy megmagyarázom ennek a blognak a címét. Ugyanis a fülembe jutott, hogy sokan sértőnek találják azt a bizonyos „kripli” szócskát.
És mint az lenni szokott, most is a kívülállók vannak felháborodva a nevünkben azon, amit ők kívülállóként sértőnek találnak ránk nézve. Remélem, mindenki érzi szavaimban az iróniát!
Ugyanaz az irónia ez, amit Rostand így adott hősének, Cyranónak a szájába: „Magamat kigúnyolom, ha kell, de hogy más mondja, azt nem tűröm el!”
Szóval: önirónia.
Abban is biztos vagyok, hogy a sorstársaim értik ezt az öniróniát. Tapasztalataim szerint ugyanis éppen ők, akiket az élet már előre-hátra, föl-le megpróbált, képesek magukat iróniával figyelni. Egyszerűen azért, mert ezt a helyzetet, amelyben nap mint nap élünk, nehéz mással, mint iróniával kezelni.
A másik út… nos, az járhatatlan.
Ezzel aztán le is zárhatnám a kérdést, mondván, hogy az ominózus kifejezés nem más, mint a szerző öniróniája. Csakhogy nekem egy másik indokom is van. Amikor Erikával eldöntöttük, hogy elindítom ezt a blogot, rögtön tudtam, hogy valami ütős cím kell, amelyre az emberek felkapják a fejüket. Mert azt az üzenetet, amelyet a blog közvetíteni akar a társadalom felé, fontosabbnak tartom annál, hogysem bizonyos félreérthető kifejezéseken tipródjak.
Aki meg félre akar érteni, az úgyis félreért.
Remélem, megértették.
                                                                                                                                                   Sztakó Zsolt