A falu ünnepel III.

Ülök a két padsor közti folyosóra leállított kocsiban, és hallgatom a magyarországi vendéglelkész terjengős ünnepi prédikációját. Már megfigyeltem, hogy amilyen puritánok az evangélikusok templomai, annyira túlcifrázzák lelkészeik a szószékről prédikációikat. Úgy látszik, rokon szakma a mienk, őket is terjedelemre fizetik.
Elmondja, hogy Isten nem személyválogató (kivéve persze, ha migráncs vagy), és mindegy neki, hogy magyar vagy szlovák valaki. És nem véletlenül említettem a migránsokat, mivel a prédikáció nem nélkülözte az aktuálpolitikát se.
Az ok, amiért mégis élvezem a prédikációt, azok a történetek, amelyeket a missziós útjairól mesél, és ezekből a történetekből kibontakozik térségünk jelene. De csak annak, akinek van füle a hallgatásra. Mert sok embernél ez is szelektíven működik. Persze ez is egyfajta luxus, hogy csak azt halljuk meg, amit akarunk, ami számunkra kedvező. Elmondja például, hogy Kárpátalján milyen nagy a szegénység, nyomorognak az emberek. Egy faluban kis híján elmaradt az istentisztelet, mikor ott járt, mert az előénekes asszonynak templomba menet eltört a lába, és hát a gyülekezet lelkészének kellett őt saját kocsijával a 60 kilométerre lévő kórházba szállítania.
Amúgy az evangélikus templomba azelőtt viszonylag rendszeresen jártam, amíg Százdon laktunk, és Tibi bácsi is élt. Mióta Somorjára költöztünk, ha jól számolom, ez az első alkalom, hogy itt vagyok. Azon a rámpán jöttem fel a lépcsőkön, amelyet akkor készítettek, amikor Vili bácsinak, az előző egyházi felügyelőnek levágták a lábát. Az utolsó éveiben őt is kocsiban tologatta a lánya.
Most a hívek gyülekezete ökumenikus istentiszteletre volt hivatalos, amelyet a katolikus plébános és a magyarországi vendéglelkész közösen celebrál.
Ebben a pillanatban azonban egy sugárzóan szép, fiatal nő, Szemerédi Bernadett művésznő lép az oltár elé, és az én lelkem máris a „Hallelujah” hullámain ringatózik. Gyönyörű hangját kiemeli, hogy mindenféle kíséret nélkül énekel.

***
A háromnapos ünnepségsorozatról, amelyet Százd fennállásának 755. évfordulójára tartottak, három tételben számoltam be. Remélem, hogy senkit se untattam, mert írás közben én jól szórakoztam. Jó volt visszagondolni azokra az augusztusi napokra.
                                                                                                                                                    Sztakó Zsolt