Carissimi jótékonysági alap
Rögtön az eleje rosszul kezdődött. A történész előadását olyan helyre szervezték, ahová csak traktorral tudtam volna feljutni. Ám, ahol a technika nem segít, ott még mindig játszik a nyers erő. Három markos legényatalpán kerekesszékestül együtt felkap, és én máris úszok a levegőben. Még az sem zavar, hogy a kocsi veszélyesen billeg alattam. Élvezem a látványt, hogy madártávlatból látom a falut.
Mivel az augusztus közepi esték már csípősek, és apun csak egy póló van, nyolc óra után hazamegyünk, miután ugyanazon az úton, amelyen feljutottam, le is jövök.
Pénteken szabadnap van. Szombaton reggeltől elkezdenek Százdra érkezni a délutáni fellépők és a vendégek. Az egészet a teraszról nézem végig, mivel a fogadásuk a valamikori parókián folyik, amely most többfunkciós épület. Befut a nővérem, majd megérkezik a húgom is a családjával. Készülődés a délutáni programokra.
Ezúttal az elektromos kocsival megyek, amely kipróbált, öreg harcostárs, még sose hagyott cserben… no de ne szaladjunk ennyire előre. Ugyanis még előttünk a délután teljes programja, amely a sportpályán felállított ideiglenes színpadon zajlik. Van itt továbbá a gyerekeknek kézművessátor. A kultúrház udvarán pedig sör, bor, lacikonyha, ahonnan a polgártársak a nap folyamán egyre felfokozottabb hangulatban kerülnek elő.
Olyannyira, hogy Koppány koncertje alatt a szervezők kénytelenek rászólni a társaságra, mert az átszűrődő nótaszó már a hangosítót is elnyomta.
A koncert végére egyébként megérkezett Koppány legnagyobb százdi rajongója is. Koppány rögvest meg is ígérte neki, hogy ha legközelebb eljön Százdra, elénekli A nézését meg a járását… című gigaslágert.
Ezután kezdődött a hajnalig tartó utcabál, amelynek én csak az elejét vártam meg, mert hát másnap ökumenikus istentiszteleten volt jelenésem.
Mikor azonban indulni akartam, a kocsi bedöglött. Hiába nyomkodtam egyre kétségbeesettebben a gombokat, nem tudtam bele életet lehelni. Végül Jani bácsi lépett akcióba, és hazáig tolta az alapvetően nem erre tervezett kocsit. Szerencsére nem lakunk messze a sportpályától. És mint ilyenkor lenni szokott, amint hazaértünk, rögtön beindult a motor.
Sztakó Zsolt