Látogatás a táborban

Július elején rendezték az idei Martfesztet. Mi a pénteki napra voltunk hivatalosak Martosra, amely Százdtól alig egyórányi út. Kilenc után indultunk el, és tíz órakor már ott is voltunk.
Épp le akartunk parkolni a mezőn, amikor arra jött Pogány Erzsi, egy rég látott somorjai ismerősével, aki Martosra jött férjhez. Ő (mármint az ismerős) megengedte, hogy a házuk elé álljunk le az autóval, ami nagy könnyebbség volt, mivel így nem kellett még azzal is bajlódniuk, hogy a mező közepéről kitolják a kerekesszéket az útra.
Előző este Tankcsapda-buli volt, és így a táborlakók még csak ébredeztek, mikor megérkeztünk. Az Árgyélus-házban, amely a Feszty park közepén van, már folytak az előadások Széchenyi István életéről. Az Árgyélus-háznak nemcsak a neve mesei: gyönyörűen megmunkált gerendákból van összeállítva, aminek az az előnye is megvan, hogy a hőséget kint tartja, és bent kellemesen hűvös van. Pedig az ajtó percenként nyílik, ahogy újabbnál újabb érdeklődők érkeznek. Elég szépszámú a közönség, igaz, valamennyien az idősebb korosztályt képviseljük.
Újból nyílik az ajtó, Erika lép be, de nem szabad az előadót zavarni, majd a szünetben beszélgetünk. Elmondja, hogy a civil napra jött, merthogy az is ma van. Délután lesznek az előadások.
Előtte azonban újfent végig kell mennem azon a kővel kirakott úton, amely a lelket is kirázza belőlem. Tiszta szerencse, hogy a kocsi váza fémből van, és erős szerkezet, különben alattam esne szét. Az építők, úgy látszik, nem gondoltak rá, hogy kerekesszékes táborozók is jöhetnek.
A nap utolsó előadását, délután háromkor, a nagy sátorban hallgattuk meg. Erika figyelmeztetett, hogy az előadó Strédl Terézia lesz, aki a Carissiminek is munkatársa, de akire én még „Veronika válaszol”-ként emlékeztem a megboldogult Új Ifjúságból. Az 1980-as években próbált meg okos tanácsokat adni a szocialista ifjúság szerelmi bánatára.
Ez tehát annak a július eleji napnak a rövid krónikája.
Aztán másnap villámcsapásként ért a hír, hogy hajnalban egy 16 éves táborlakó lány meghalt.
Ez is az idei nyár emléke.
                                                                                                                                                      Sztakó Zsolt