A hűséges olvasó

Jelentem, egy hűséges olvasóm biztosan van. Tudom én, persze, hogy több is van, mert ha máshol nem, a Facebookon megtisztelnek a visszajelzéseikkel, ami egy írónak pont olyan, mint egy szépasszonynak, ha bókokkal halmozzák el. Merthogy ők ketten a leggyarlóbb teremtmények a földön.
Mármint, az írók és a szépasszonyok. Ebben a sorrendben…
Szóval, azt eddig is tudtam, hogy akadnak olvasók, akik nem lapoznak tovább felháborodottan, hogy mi ez az inzultus az irodalom ellen, ha meglátják a nevemet.
Node, rendszeresen összefutni vele, amikor a várost járom, facet to face, és első kézből kapni a visszajelzéseket, az azért mégis kegyelmi állapot. Nekem pedig ebben van részem!
Merthogy találkozunk, és olyankor jókat beszélgetünk (ezt ő mondja, én csak megpróbálok okos képet vágni, hogy a hallgatásom mégiscsak bölcsességnek tűnjék). Bevallom azonban, hogy a hallgatásomnak más oka is van. Én ugyanis úgyse tudnék olyan jókat mondani, mint ő.
Rendszeres olvasója a Carissiminek, amibe én is rendszeresen írok. Elmondja, hogy minden számot az én cikkemnél kezd el olvasni, és ez bizony jólesik a hiúságomnak – lásd, amit az írókról és a szépasszonyokról mondtam ennek a szösszenetnek az elején.
Arra biztat, hogy minél többet írjak magamról, ugyanis kíváncsi a történetemre, meg különben is, ő azokat a könyveket szereti olvasni, amik megtörtént eseteket dolgoznak fel.
Hiába is mondanám neki, hogy az egyik portálon volt egy sorozatom, amiben a gyerekkoromat dolgoztam fel, tudom róla, hogy az internet nem érdekli, és csak nyomtatott betűt olvas.
A somorjai könyvtárnak állandó olvasója. A megismerkedésünk is úgy történt, hogy a könyvtárban volt író-olvasó találkozóm, amit a barátaim szerveztek nekem, mikor Somorjára költöztünk. Erről azonban már írtam, éppen a Carissimiben.
Mindez két évvel ezelőtt történt, és én azóta várom az újabb alkalmat, hogy összefussunk a városban.
Amint mondtam volt, a képernyőről olvasás azonban nem az ő műfaja, és így arról se fog értesülni, hogy ezt a szösszenetet róla írtam, hacsak valaki el nem mondja neki.

                                                                                                                                                   Sztakó Zsolt