2006. május 27-én Füleken a városi művelődési központ kistermében szakmai tanácskozást szerveztünk halmozottan sérült gyermeket nevelő szülőknek, illetve szakembereknek. A hazai előadók a jogi lehetőségekre hívták fel a figyelmet, a Salgótarjáni Gyógypedagógiai Központ munkatársai pedig a gyakorlatban is bemutatták, azokat a módszereket és technikákat, amelyekkel jól lehet irányítani és bizonyos mértékben kezelni a fogyatékos és az autista gyerekeket. A tanácskozást követően jótékonysági gálaműsorra került sor. Az ünnepi műsor előtt egy fogyatékos fiatalember rajzaiból nyílt kiállítás. Látássérült fiatalok zenei produkciója után Herencsár Viktória, cimbalomművész, a Cimbalom Világszövetség elnöke és Hiroshi Szaito japán zeneszerző, zongora- és cimbalomművész muzsikált. (Gálaprogram, konferenciaprogram)
Októberben Nézd a kezem! címmel nagy sikerű konferenciát szerveztünk Komáromban a gesztusnyelvről. Több mint hatvan érdeklődő számára dr. Erdélyi Andrea, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karának németországi vendégoktatója és kollégái tartottak előadásokat erről a tájainkon eddig ismeretlen módszerről, amely újabb lehetőséget jelenthet a súlyosan akadályozott emberek számára életminőségük javítására.