Áprilisban Dunaszerdahelyen jótékonysági gálát szerveztünk. Köszönjük a fellépők és az adakozók önzetlen segítségét, és ugyancsak köszönettel tartozunk Ibolya Ildikónak, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központ igazgatójának a rendezvény megvalósításáért. (Meghívó)
Szeptemberben az Európai Néppárt (EPP-ED) támogatásával a dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulással közösen két neves magyarországi szakember, Kálmán Zsófia gyermekgyógyász és Pajor András pszichológus részvételével a szülőknek a felnőtt életre való felkészítést szolgáló előadást, a fiataloknak a témával kapcsolatos foglalkozást szerveztünk. A nyitóbeszédet Bauer Edit európai parlamenti képviselő, az igazgatótanács tagja tartotta.