Ma ünnepli névnapját: Vince, Artúr Holnap: Zelma, Rajmund

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 10-12
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002@gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

Versünnep Galántán

P1030646A magyar költészet napján, április 11-én ismét Galántán került sor az értelmi sérült fiatalok versfesztiváljára, immár nyolcadszor. észülődés valójában már tavaly, a hetedik versfesztivál után elkezdődött. Újra találkozhattak a barátok, ismerősök, s eltölthettek együtt pár kellemes órát.
A vendéglátó galántai szervezet anyukái otthon készített süteménnyel, szendviccsel, teával, kávéval kedveskedtek. A délelőtt folyamán sok megható és vidám pillanatnak lehettünk tanúi. Hallhattunk meséket, verseket klasszikusainktól, kortárs magyarországi és szlovákiai magyar költőktől, de szlovák nyelvű versmondás is volt. Köszönet illeti a szereplőket a nagyszerű élményért, valamint segítőiket és szüleiket, akik nem sajnálták a fáradságot a gyakorlásra. Valamennyien tehetségük és tudásuk legjavát nyújtották, így aztán nem volt kérdéses, hogy mind a 26 szereplő – a helyieken kívül a szenci, dunaszerdahelyi, párkányi és marcelházi csoport tagjai – megérdemelte az ajándékot. A szünetekben galántai gimnazista lányok énekeltek a közönségnek. Délután pedig – feledve az izgalmakat – felhőtlen szórakozás kezdődött. Mészáros Andrea tanárnő diákjai táncházba invitálták a résztvevőket.
(A rendezvényt Csáky Pál európai uniós parlamenti képviselő támogatta.)

Kapcsolódó képgalériánk

 

Nyomtatás E-mail

Megjelent a Carissimi 2016/2. száma

carissimi lapja 2016apr boritoA tartalomból:
Szív alakú párna a címe Lampl Zsuzsanna jegyzetének. Dr. Kiss László A szellem sohasem vak című írásában Szántó György festő, író és William H. Prescott amerikai történetíró élete és munkássága elevenedik meg. Katona Vandának és Szücs Mariannának, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara oktatóinak tanulmánya az intellektuális fogyatékossággal élő emberek gyermekvállalásáról szól. Dunkel N. Norbert a mese fontosságáról elmélkedik. A játéknak a halmozottan sérült, beszédképtelen gyermek fejlesztésében betöltött pótolhatatlan szerepéről beszél Bagotai T. Györgyi logopédus. Szabó Mónika egy zeneterápiás digitális hangszert, a Skoogot mutatja be. Megismerkedhetnek Érdi Tamás zongoraművésszel és a rimaszombati Bőd szülőkkel, akik nagy szeretettel gondoskodnak halmozottan sérült fiukról. A tatabányai Adamecz László folytatja élettörténetét: hogyan sikerült felülkerekednie súlyos betegségén, majd példájával másoknak is segítenie. Strédl Terézia a kiégéssel kapcsolatban ad tanácsot. Lanstyák Edit arról a kelet-magyarországi Szendrőládon eltöltött hétről számol be, amely során dunaszerdahelyi értelmi sérült fiatalok és kísérőik egy nemzetközi ifjúsági csereprojektbe kapcsolódtak be. A túlzott sófogyasztás, a folyadékhiány, a húgyúti fertőzések, valamint a sok gyógyszer egyaránt károsítja a gyermekek veséjét – többek között erről is olvashatnak a vese világnapja alkalmából készült írásunkban. Bemutatkozik Héder Ágnes életmódsegítő, felhívjuk a figyelmet a Szeretethíd önkéntes napokra, Sztakó Zsolt pedig arról ír jegyzetében, hogy példaképre mindenkinek szüksége van. Ezúttal sem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék.
A kiadvány ingyenes, elektronikus változata innen letölthető.

Nyomtatás E-mail

Megjelent a Carissimi 2016/1. száma

A tartalomból: A Szív-lelés címet adta Bárdos Kinga ötletes szójátékokkal tűzdeld, mély humánumról tanúskodó jegyzetének. Dr. Kiss László a Gyógyítás az irgalmasság jegyében című írásában a pozsonyi Irgalmasok Kórházának történetét tekinti át. A fogyatékosság társadalmi konstrukció című írásunkban folytatjuk a beszélgetést Könczei György professzorral, s ezúttal a fogyatékosságtudomány feladatairól, a fogyatékosság meghatározása körüli dilemmákról lesz szó. Beszámolunk három kutatásról is. A A tartalomból: A Szív-lelés címet adta Bárdos Kinga ötletes szójátékokkal tűzdelt, mély empátiáról tanúskodó jegyzetének. Dr. Kiss László Gyógyítás az irgalmasság jegyében című írásában a pozsonyi Irgalmasok Kórházának történetét tekinti át. A fogyatékosság társadalmi konstrukció – állítja Könczei György professzor a vele készült beszélgetés folytatásában. Ezúttal a fogyatékosságtudomány feladatairól és a fogyatékosság meghatározása körüli dilemmákról lesz szó. A Családot! Minden gyermeknek! c. írásban Horváth Péter László és Sándor Anikó, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának oktatói olyan szülők részvételével készített kutatás eredményeit ismertetik, akik fogyatékossággal élő gyermeket fogadtak örökbe. Strédl Terézia Befogadás és/vagy elfogadás címmel összefoglalja annak a Selye János Egyetemen végzett vizsgálatnak az eddigi eredményeit, mely arra irányult, hogyan tekintenek az alapiskola alsó tagozatán az integrációra. Lampl Zsuzsanna szociológusnak az általa készített kérdőíves felmérés eredményeit összegző írásából megtudhatjuk, milyen a helyzetük azoknak a szlovákiai magyar családoknak, amelyek fogyatékossággal élő gyermeket nevelnek. Hogyan lehet egy beszéd- és mozgásképtelen gyermek állapotát felmérni? Ehhez nyújt segítséget a Bliss Alapítvány által Aki Amit Kérdez… címmel megjelentetett diagnosztikai kiadvány. Korai fejlesztő központok nyíltak Szlovákia három városában. Mi a pozsonyiba látogattunk el. Akik nem adják fel: a budapesti Nemadomfel együttes zenés-táncos műsorral lépett fel Rimaszombatban, és tagjai érzékenyítő tréninget is tartottak gimnazistáknak – beszámolunk az eseményről. Paragrafus c. rovatunkban olvasói kérdésre az akadálymentesítéshez járó pénzbeli támogatás és a gondozási díj megítélésének feltételeiről lesz szó. Tokár Géza a közelgő választások kapcsán ismerteti, hogyan szavazhatnak a beteg, fogyatékossággal élő vagy idős emberek – azok, akik képtelenek egyedül szavazni, vagy állapotuk miatt nem tudják felkeresni a szavazóhelyiséget. Beszámolunk a Carissimi Nonprofit Alap tavalyi tevékenységéről, Sztakó Zsolt pedig az ArtMan művészetterápiás csoport ihlette gondolatait osztja meg az olvasóval. Ezúttal sem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék.

Nyomtatás E-mail

A Carissimi Nonprofit Alap 2015-ben – köszönjük a támogatást

2szazalekAz adófelajánlásoknak, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség farsangi cserkészbálján, valamint decemberben a pozsonyi magyar nagykövetség és a Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében a ferencesek templomában tartott adventi koncerten összegyűlt adományoknak köszönhetően tavaly minden eddiginél több, huszonnégy, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családnak nyújthattunk anyagi segítséget. A támogatást külföldi és itthoni gyógykezelésre, rehabilitációra és gyógyászati segédeszközökre fordíthatták az érintettek. Hozzájárultunk továbbá fogyatékos gyermeket nevelő családok nyári táborának, és két szakember továbbképzésének költségeihez.
Februárban a Családlánc tagszervezeteként részt vettünk a magyar Országházban a Kárpát-medencei családnapon.
Áprilisban hetedik alkalommal voltunk társszervezői az értelmi fogyatékos fiatalok galántai versfesztiváljának. Meghívásunkra a budapesti De juRe Alapítvány munkatársai ugyancsak áprilisban önkéntesképző tréninget tartottak az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium tanulóinak. A rendezvényt az OTP Banka Slovensko támogatta.
Szeptemberben a budapesti NEO Magyar Segítőkutya Egyesület önkéntes munkatársait hívtuk meg érzékenyítő tréninget tartani a Dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskolába s a Diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskolába és Óvodába. A program a TriGranit támogatásával valósult meg. Ott voltunk Brüsszelben az Európai Parlamentben a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által szervezett A családok jövője – a jövő családjai című konferencián.
Bemutatkoztunk a Családlánc szervezeteinek a Pozsonyi Magyar Intézetben tartott októberi találkozóján. Október–december folyamán a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének a közreműködésével kérdőíves felmérést végeztünk fogyatékos, illetve egészségkárosodott gyermeket nevelő szlovákiai magyar családok helyzetéről. A kutatás eredményéről lapunkban is beszámolunk.
Novemberben részt vettünk az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán tartott harmadik magyar fogyatékosságtudományi konferencián, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának konferenciáján Dunaszerdahelyen, és ismét meghívást kaptunk a Kultúrával az akadályok ellen c. dunaszerdahelyi rendezvényre. November 5-e és 7-e között képviseltettük magunkat a Budapesti Demográfiai Fórumon, a Családlánc tagszervezeteinek találkozóján és a Millenárison megtartott családi kulturális fesztiválon. A Nemadomfel Alapítvánnyal közösen az Erazmus+ keretében nemzetközi ifjúságicsere-projektbe kapcsolódtunk be. Novemberben volt az előkészítő látogatás, az egyhetes programra februárban kerül sor a kelet-magyarországi Szendrőládon. A Szlovákiából, Romániából és Magyarországról érkező értelmi sérült, ill. roma fiatalok kreatív foglalkozásokon keresztül, egymástól és egymásról tanulva, identitásukat fejlesztve töltenek el együtt egy hetet.
Támogatóinknak (az SZK Kormányhivatala, Bethlen Gábor Alap, Human International Polgári Társulás, magánszemélyek) köszönhetően a Szlovák Humanitárius Tanács kiadásában tavaly is sikerült megjelentetnünk kéthavi lapunkat, a Carissimit. Valamennyi szám (a korábbiak is) letölthető honlapunkról (www.carissimi.sk), ahol egyéb hasznos információkat is találhatnak szervezetünkről. A Facebook közösségi hálón ugyancsak jelen vagyunk: https://www.facebook.com/carissimina.
A Carissimi Nonprofit Alap önkéntes szervezet, tevékenységét tavaly a Bethlen Gábor Alap, a Családlánc, Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet, az OTP Banka Slovensko, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a TriGranit támogatta, valamint jó szándékú emberek segítették munkájukkal, pénzadományukkal, adófelajánlásukkal.


Köszönjük a segítséget,

és kérünk mindenkit, aki teheti, hogy idén is ajánlja fel adója 2 (ha önkéntes munkát végez, 3) százalékát szervezetünk, ezáltal a fogyatékossággal élő gyermekek javára, s javasolja ezt másoknak is.


A jogi személyek és azok a természetes személyek, akik maguk készítik adóbevallásukat, az adóív megfelelő részébe írják be a Carissimi adatait:

IČO: 31821910; právna forma: neinvestičný fond; obchodné meno/názov: Carissimi n. f.; sídlo-ulica: Nám. 1. mája; číslo: 10-12; PSČ: 81106; obec: Bratislava.

Az alkalmazottak az innen is letölthető nyilatkozatot töltsék ki, és az adó befizetését igazoló nyomtatvánnyal (ezt a munkaadójuk tölti ki) együtt április 30-áig juttassák el a lakhelyük szerint illetékes adóhivatalba. Az adóhivatal címét
megkereshetik az interneten:
www.financnasprava.sk/sk/elektronicke-sluzby/verejne-sluzby/zistenie-miestnej-prislusnost.

Újdonság: ha szeretné, hogy azt, akinek adója 2 vagy 3%-át szánja, értesítsék felajánlása tényéről (nem az összegéről!), ezt x-szel jelölje be a nyilatkozat megfelelő rovatában.

Nyomtatás E-mail

Megjelent a Carissimi 2015/6. száma

carissimi lapja 2015dec borito kicsiA tartalomból:

Téveszmék, sztereotípiák és előítéletek ellen címmel beszélgetés készült a fogyatékosságtudomány neves magyarországi művelőjével, Könczei György egyetemi tanárral. Tudósítunk a harmadik fogyatékosságtudományi konferenciáról. Fazekasné dr. Fenyvesi Margit Az egyéni bánásmód megvalósítása integráló iskolai környezetben című tanulmányának második része olvasható mostani számunkban. Kiállításon emlékezett meg az Országos Széchényi Könyvtár a 110 éve született Illyés Gyuláné Kozmutza Flóráról, a Gyógypedagógiai Főiskola első női oktatójáról, későbbi igazgatójáról – ellátogatunk a kiállításra. Dr. Kiss László írásából ezúttal a félkezű zongoraművészt, gróf Zichy Gézát ismerhetjük meg. Összefoglaljuk az idén 25 éves Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Uniójának szerteágazó tevékenységét. A családok jövője című írásában Gál Vera gyermekpszichológus figyelmeztet: a társadalom felelőssége, hogy a család válságban van. Bemutatjuk a csicsói Nagy Amáliát, és beszámolunk a Kultúrával az akadályok ellen című dunaszerdahelyi rendezvényről.
Több írás is az ünnepvárás jegyében készült. Sztakó Zsolt gyermekkori Mikulás-várását meséli el. Kovalcsik Cirill ferences rendi szerzetes A jótett szeretetből fakad című írásában a XIII. században élt Francesco, a későbbi Assisi Szent Ferenc példáját idézi, aki miután a gazdagok ruháját felcserélte a földművesek barna öltözetével, „felismerte a karácsony titokzatos ragyogását”. Kié hát a karácsony? – teszi fel a kérdést Szászi Zoltán, bemutatva, hogyan élik meg az ünnepet egy intézetben élő lelki beteg és értelmi sérült férfiak. Dunkel N. Norbert szerint ebben az „empátiadeficites” világban idén karácsonykor már „nagyon jönnie kellene a Jézuskának”. Van, akihez már eljött: Lanstyák Edit Aranka történetét osztja meg az olvasóval – az árván maradt értelmi sérült fiatal lány karácsonykor talált új otthonra. Irodalmi rovatunk is az ünnepet idézi.
Ezúttal sem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék.

A kiadvány ingyenes, elektronikus változata innen letölthető.

Nyomtatás E-mail

Kommunikáció, konfliktuskezelés, önérvényesítő foglalkozás

 

Május 23-án Galántán, 24-én Marcelházán szervezett szakmai napot a Carissimi Nonprofit Alap. A szülőknek és segítőknek a
kommunikáció és konfliktuskezelés volt a téma, az értelmi sérült fiatalok pedig önérvényesítő foglalkozáson vehettek részt. A két házigazda Pék Anna, az Értelmi Sérülteket Segítő Társulás galántai szervezetének elnöke és Rácz Jolán, a marcelházi Keskeny Út diakóniai csoport elnöke volt.
Galántán a Pázmány Házban Gál Vera pozsonyi gyermekpszichológus saját életéből vett példákkal illusztrált előadását követően a szülőket foglalkoztató, a vendég iránti mély bizalomról tanúskodó kérdésekre nemcsak szakszerű, hanem súlyosan fogyatékos fiú testvéreként hiteles, őszinte válaszokat is adott. Mindeközben a fiatalokkal önkéntes segítőként Szanyi Mária tartott csoportfoglalkozást. Az ELTE Matematikai Múzeumától kapott érdekes logikai eszközökből és a hidaskürti feltaláló, Lukovics László Jomili kockáiból különböző alakzatokat raktak ki.
Marcelházán a református közösségi házban dr. Fekete Pál Komáromban élő nyugalmazott egyetemi docens a kommunikációról és konfliktuskezelésről tartott érdekes előadást a szülőknek és szakembereknek; a kérdéseik megválaszolására ebéd után került sor. Fábri Lászlóné diplomás szociális munkás, a balassagyarmati ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület alelnöke önérvényesítő csoportfoglalkozásokat tartott helybeli, hetényi és komáromi fiataloknak. Segítője Gál Denisza leendő diplomás szociális munkás volt.
A két rendezvény Csáky Pál európai parlamenti képviselő és az Európai Néppárt támogatásával valósult meg, aki Galántára személyesen is ellátogatott.

 

 

 

 

 

Nyomtatás E-mail

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es