Ma ünnepli névnapját: Márk Holnap: Ervin

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 10-12
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002@gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

akadalymentes 01

  • Home
  • Egy kripli naplójából

Elmélkedés új év hajnalán

 Még karácsony előtt azt írtam az ismerőseimnek, hogy legyen ez a karácsony a megbocsátásé, hogy pár nap múlva tiszta lappal kezdhessünk egy új évet. Aztán elgondolkoztam. Mert szép dolog a megbocsátás, és sokszor nekünk nagyobb szükségünk is van rá, mint a másik félnek, hogy elengedjük a sérelmünket, és ne rágjon folyton belülről, míg végül megbetegít bennünket. Szóval ezért jó az, ha meg tudunk bocsátani, és túllépünk a sérelmeinken.
No de a másik oldal érve is igazul cseng, amelyik azt mondja, hogy ha folyton mi vagyunk az, aki megbocsát, akkor egy idő múlva balekká válunk. Balekká, akit nyugodtan meg lehet sérteni, be lehet csapni, hiszen úgyis megbocsát. Ez pedig már az önbecsülésünket rombolhatja le, mert a rosszindulat mindig vissza fog élni vele, hogy mi megbocsátó lelkek vagyunk.
Szerencsére a helyzet nem fekete-fehér, hanem inkább a szürke ötven árnyalata, hogy frappáns legyek. Egyrészt ugye mi vagyunk az áldozat, a sértett fél, aki ellen vétkeznek, ugyanakkor azonban mi se mondhatjuk magunkat tökéletesen ártatlannak, hiszen mi is sértünk meg másokat, amiért elnézést kell kérnünk. És ez a lényeg, hogy tudjunk bocsánatot kérni!
Lélekgyógyászok a megmondhatói, hogy az embernek három szót a legnehezebb kimondani: kérem, köszönöm és elnézést. Márpedig a megbocsátásnak van egy előfeltétele. Az, hogy kimondjuk: elnézést!
Mégpedig azért, mert ez a szó jelenti azt, hogy szembenézünk vétkünkkel, tudatosítjuk, hogy megsértettük a másikat. A legszebb imánk ezt úgy fejezi ki, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!
Az új év első napjaiban tehát azt kívánom olvasóimnak, hogy ne féljenek bocsánatot kérni és megbocsátani, ha úgy érzik, hogy ez a helyes, mert akkor biztosan békés 2019-es év elé nézünk!
                                                    Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Szenteste Úszoron

47136632 331144207682992 987701457123803136 n

Anyu Mártival úgy beszélte meg, hogy kettő és három között megyünk ki Úszorra, hogy immár hagyományosan ott töltsük a Szentestét. Azért, hogy apu ne kényszerüljön rá az absztinenciára, a nővérem azt is magára vállalta, hogy ezen a napon ő lesz a sofőr.

A tavalyi Szentestén a nagyobbik lányának, Melindának a kisfia, Alesso volt a főszereplő, a rajongás tárgya. Januárban viszont megszületett a második unokája, Sára, így most ő volt a középpontban. Sára tudatában is volt ennek, és úgy uralkodott, mint valami kis hercegnő. Megkövetelte a figyelmet, mert ha nem, akkor bizony eltört a mécses.

Mikor mi megérkeztünk, akkor is volt egy kis sírás-rívás, míg csak meg nem barátkoztunk. A sírásra görbült ajkak azonban hamar mosolyra húzódtak, amint Sára kisasszony konstatálta, hogy mindenki vele foglalkozik.

Alesso ezt a Karácsonyt Szicílián töltötte az olasz nagyszülőknél. Messengeren jelentkeztek be. Kicsit aggódtunk, mert azt olvastuk, hogy az Etna kitörése miatt földrengés volt a környéken, de Melinda  megnyugtatott, hogy csak a karácsonyfa mozgott.

Vacsora után következett az ajándékok kibontása. Tőlünk állathangos könyveket kapott Sára, és ez érdekelte őt a legjobban, mert az este folyamán félpercenként hangzott fel bagolyhuhogás, rókaugatás vagy madárcsicsergés. Előkerült aztán a fa alól olyan ajándék is, amihez most még túl kicsi volt, és jelenlegi állás szerint az apukáját még jobban érdekelte, mint őt.

A legszebb emlékek közé raktározom el ezt az estét, és az érzések még sokáig kavarognak bennem az ágyban is. Anyuék még elmennek az éjféli misére, de én csak akkor tudok elaludni, mikor visszajönnek.

Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Advent

Az advent azt jelenti latinul, hogy várakozás, felkészülés. Várakozás a jóra, amely a Megváltó megszületésében testesül meg. Ez a jó azonban nem valami külső forrásból fakad, hanem bennünk kell, hogy felbuzogjon a forrás. Ezért van az, hogy adventben elcsendesedik a világ. Ez azt a célt szolgálná, hogy nézzünk magunkba, végezzünk számvetést, és fedezzük fel magunkban azt az isteni lényeget, amelyért a földön vagyunk.
Mondom azonban mindezt feltételes módban, mert az a harsány, csiricsáré ünnep, amivé a konzumipar a karácsonyt változtatta, mindenre alkalmas, csak az elmélyedésre és a számvetésre nem.
Az üzletekben már ősz elején megkezdődik az ajándékok árusítása, aztán jön a Black Friday-nek nevezett átverés, amely már igazi startjel arra, hogy elkezdődhet az igazi karácsonyi őrület. Mert el kell hitetni, hogy a szeretetnek is van pénzben kifejezhető értéke, mint mindennek ezen a világon.
És mi gondosan méricskéljük, hogy a mi ajándékunk egy centtel se legyen drágább, mint az övé. Vagy épp nagyzolva túl akarjuk szárnyalni őt. Pénz nem számít. Ezért megvesszük az első elénk kerülő ormótlanságot, amely aztán úgyis csak a lomot fogja szaporítani.
Közben pedig mindenhonnan harsognak a bugyuta karácsonyi dalok, amelyektől ha egykor szeretted is őket, mára megundorodtál, olyan tömegben kapod az arcodba minden év karácsony tájékán.
Pedig a másik talán jobban örülne egy őszinte mosolyodnak. Annak, ha a legértékesebbet adnád neki, az idődet. Mert az egyszer csak elfogy, és te a falba verheted a fejed, hogy miért nem használtál ki minden pillanatot, amíg lehetett.
Így, az ünnep közeledtével mit is kívánhatnék olvasóimnak? Azt kívánom, hogy használják ki a karácsonyig hátralevő utolsó pár napot a felkészülésre. Aztán pedig kívánok áldott, békés karácsonyi ünnepeket!
                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Motiváció

A közösségi oldalakon gyakran kerülnek elém olyan videók, amelyek megfognak, és még órák múlva is a hatásuk alatt vagyok. Olyan emberekről szólnak, akik nehéz helyzetben vannak, amelyet mi akár kilátástalannak is tarthatnánk, ők mégis találnak magukban elég erőt ahhoz, hogy felülemelkedjenek rajta, és megvalósítsák az álmaikat. Vagy egyszerűen csak olyan önzetlen embereket mutatnak be, akik elesetteken segítenek.
Ezeket a videókat aztán megosztom, hogy hozzám hasonlóan mások is motivációt meríthessenek belőlük. Meggyőződésem ugyanis, hogy a motivált ember minden akadályt képes legyőzni, míg a motiválatlan csak kallódik a világban. Ezért néha elég annyit tenni, hogy felmutatunk neki egy példát, és azt mondjuk, hogy erre ő is képes.
És igen, néha én is magam alatt vagyok, és szükségem van az ilyen videókra, hogy feléledjen bennem az a bizonyos tűz.
József Attilának van egy csodás verse, a Hetedik, amelyben a következő sor olvasható: „egy ki győzni segít szegényt”. Gyanítom, hogy József Attila is valami hasonló, önzetlen, támogató segítésre gondolt, amikor ezt a sort írta. Mert gyakran nem is kell sok ahhoz, hogy valakit elindítsunk egy úton, és győzni segítsük a szegényt.
Például úgy, hogy varrógépet ajándékozunk egy végtaghiányos embernek, és így lehetőséget adunk neki, hogy egy indiai közösségnek ő legyen a szabója, aki a ruháikat varrja. Vagy megtanítunk valakit zongorázni, akinek csak az egyik kezén vannak kifejlődve az ujjai, és lehetőséget adunk neki, hogy a saját zenéjét álmodja.
Az elején azt írtam, hogy motiváció, most azonban javítom magam, és azt írom, hogy esély és motiváció. Adj esélyt, hogy te is győzni segíts szegényt!
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Jubileum

Az ipolysági könyvtár idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. A jubileum alkalmából ünnepi estet szerveztek a könyvtárban november 23-án, engem is meghívtak, de sajnos, le kellett mondanom. November elején kaptam meg Moys Magdinak, a könyvtár megbízott vezetőjének a levelét, és akkora már visszajöttünk Somorjára. Magam helyett azonban ezt az üzenetet küldtem. Röviden összefoglalom benne azt a négy évet, mióta Somorján élünk.

Üdvözlet az olvasónak!
Igen, az olvasónak üdvözlet jár. Manapság ugyanis a legnagyobb kincs az olvasni, gondolkodni hajlandó ember! És hát mi, írók ugyan kinek írnánk a könyveinket olvasók nélkül? Ezért aztán becsüljük meg az olvasót, és soha ne próbáljuk meg átverni azzal, hogy nem a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk át neki.
Sajnálom, hogy most nem tudok Veletek, Önökkel lenni, de jelenleg Somorján élek, lélekben azonban mindig is az Ipoly mentét fogom az otthonomnak tekinteni.
2014. november 15-én jöttünk el Százdról, hogy Somorján találjunk új otthonra. Azért emlékszem ilyen pontosan a dátumra, mert aznap is helyhatósági választások voltak, éppen úgy, mint nemrég.
Előtte, még októberben a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban az írói bemutatkozásom is megtörtént a somorjai közönségnek, amit az idén fájdalmasan korán elhunyt Pogány Erzsébet szervezett meg. Korpás Árpi barátom, aki szintén ott volt a bemutatkozáson, az 1552 című regényemről beszélt, rendkívül élvezetesen.
Pogány Erzsi, a Felvidék.ma hírportál igazgatója nemcsak a barátom volt, hanem a munkaadóm is. Még 2012-ben ajánlotta fel, hogy legyek a hírportál munkatársa. A Felvidék.ma közölte 2015-ben Feljegyzések a Morda aljáról címmel önéletrajzi esszésorozatomat, amelyben a gyerekkoromtól kezdve, a betegségem kezdetén és íróvá válásomon át feldolgoztam azt az ötven évet, amely úgy lepergett, mint a homokszemek.
2016-ban Tóth Erikával, a Carissimi szerkesztőjével összedugtuk a fejünket, hogy népszerűsítsük a Carissimi honlapját. Ekkor indult el a blogom Egy kripli naplójából címmel; sokan jól fel is háborodtak rajta, nem érezve ki a címből az iróniát. A blogon heti rendszerességgel beszámolok olvasóimnak arról, ami velem történt. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem igenis fontos, hogy élő kapcsolatban legyek az olvasóval, és ne csak akkor halljon rólam, amikor új könyvem jelenik meg. Ez az utóbbi veszély azonban engem mostanában nem fenyeget a könyvkiadás áldatlan helyzetét látva, amikor neves írók is a Facebookon gyűjtik a pénzt, hogy a könyveiket kiadhassák. No de nem panaszkodással akartam befejezni ezen a szép ünnepen.
Az utolsó pár mondat legyen a köszöntésé.
Az ünnepeltnek kívánok újabb legalább hetven évet, hogy szolgálja Ipolyság olvasóközönségét! Mert ez azt jelenti, hogy még lesznek kultúrát, olvasást szerető emberek. És akkor már olyan nagy baj nem lehet.
                                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Otthon

A teraszon ülök, élvezem a november eleji napsütést. Húsz fok van, és az égen nyoma sincs felhőnek (mikor ezeket a sorokat írom, november végén, kint szakad az eső, és sarkvidéki hideggel riogatnak).
Eredetileg úgy volt, hogy csak 31-én jövünk, halottak napjára, de egy haláleset, a sógorom anyukájának, Ani néninek a temetése miatt már szombaton reggel eljöttünk Somorjáról. Két hétig maradunk, hogy megvárjuk a választás napját, mivel anyuék Százdra vannak bejelentve.
Eléggé kiélezett a kampány a faluban, amelynek a középpontjában a templom áll, amit én csak ékszerdoboznak becézek magamban. Egy titokzatos középkori itáliai mester csodálatos alkotásait őrzi, akinek a kiléte mind ez idáig homályban maradt. Ahány szakember, jószerivel annyiféle név.
A versenybe jómagam is beszálltam, amikor megírtam A freskó legendáját. Négy története a freskó körül bonyolódik, elhelyezve a 14–15. századi magyar történelemben. Mi tagadás, a lovak közé dobtam a gyeplőt, és elengedtem a fantáziámat, de hát mentségemre szolgáljon, hogy én nem szakember vagyok, hanem író.
Azonban azóta is tesznek új felfedezéseket a szakemberek, akik a templomot vizsgálják. A legújabban például azt fedezték fel, hogy nemcsak a szentély van kifestve, hanem a hajó is, kelet–nyugati irányban, a Jézus életből vett jelenetekkel, születésétől a kereszthaláláig. Bizony, a százdi templom egyfajta képes Bibliaként is felfogható, és mint ilyen, tudtommal egyetlen Szlovákiában!  
Én pedig, ami tőlem telik, mindent megteszek, hogy hírverést csináljak neki. Ez a rövid bejegyzés is ezért született.
                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Pöstyénfürdői kalandok 3.

Még valamikor az 1980-as évek közepén töltöttem el először három hetet Pöstyénben, a Pro Patria pavilonban. A fürdőalapító Winter Lajos önéletírása szerint ezt az első világháború alatt nyitották meg, hogy a fronton megsebesült katonák gyógyuljanak benne (neve magyarra fordítva annyit tesz: a Hazáért).
A következő évben már apuval tértünk vissza, a tél az utolsókat rúgta, mi épp húsvét előtt mentünk haza. Ekkor fedeztük fel az újonnan épült szállodasort, ahol a fürdősziget kulturális központja is volt, oda jártunk moziba, koncertre, kiállításra, a kilencvenes években pedig minden nyáron háromhetes kezelésre. A szállodákat folyosó köti össze a rehabilitációs részleggel, ez főleg télvíz idején nagyszerű megoldás. Pöstyén egyébként még a legdühöngőbb mečiarizmus idején is megőrizte kozmopolita arcát, hisz a helyiek tudatában voltak annak, hogy ők a világ minden tájáról érkező vendégekből élnek, függetlenül attól, hogy ezek milyen rasszhoz tartoznak, vagy pedig milyen nyelven beszélnek.
***
Egyik kedvenc helyem a szigetről a városba vivő, a Vág folyón átívelő gyalogoshíd, ahol délutánonként, a kezelések végeztével órákat tudtam eltölteni. A hídon utcazenészek produkálták magukat, amatőr festők árulták a képeiket. Mindig nagy volt rajta a forgalom, és sok a látnivaló. Burnuszos arabok csomagokkal felpakolva mentek vissza a városból a szigetre, német nyugdíjasok fagylaltot nyalogatva sétáltak ráérősen. A korlátról fiatalok ugráltak fejest a folyóba, produkálva magukat a fürdővendégeknek. Sokszor hosszú percekig néztem őket, ahogy vagánykodva igyekeztek túltenni egymáson.
A kikötőből óránként indultak a sétahajók a turistákkal egyórás utakra. Merthogy a tájnak különleges hangulata volt, amelyet egy ott kapott rajzon őrzök: a Vág közepén sziget választja ketté a folyót, a város felőli parton régi épületek sora.
Ez volt Pöstyén akkoriban, húsz évvel ezelőtt.
                                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Pöstyénfürdői kalandok 2.

Renével tíz év után Pöstyénben találkozom újra, vele még anno Csehországban voltunk együtt. Magamban akkor elneveztem őt Hitlerjugendnek, pusztán a külseje miatt. Szőke, kék szemű fiú volt, szóval akár az übermensch portréjához is modellt ülhetett volna. Később, immár Pöstyénben, azt is elmesélte, hogy mikor Svédországban járt, ott és akkor döbbent rá, hogy az előző életében viking harcos volt… és az akkor elkövetett bűneiért vezekel most kerekesszékben. Úgyhogy abban a becenévben lehetett valami…

René született pozsonyi, és sugároz róla a pozsonyiak pökhendiségig menő magabiztossága, én pedig falusi suttyónak érzem magam mellette. Már tíz éve is ilyen volt, magasról lesz…ta a világot és a szabályokat, míg én állandóan görcsöltem, és frusztrált voltam a megfelelési kényszerem miatt.

A találkozásunk is úgy történt, hogy én látom meg őt a Pro Patriánál, a barátaival beszélgetett, és mondom apunak, hogy szerintem ő az, de nem vagyok benne biztos. Végül apu megy oda hozzá. Persze rögtön tudta, hogy ki vagyok, és olyan természetességgel idézte fel a janskéi napokat, mintha csak tegnap váltunk volna el. Elmondta, hogy most tolmácsként dolgozik egy bankban.

Én pedig újfent irigyeltem tőle a lazaságát, hogy még fel se tételezi, hogy bármi rosszul is elsülhet. Egyszer egy hétig a szobánkon lébecolt, egy matracon aludt a földön, amikor éppen nem kapott beutalót. Délelőtt a várost járta, délután pedig a hotel medencéjénél strandolt, és ott megismerkedett a pozsonyi sztárügyvéddel, aki később az éjszakai lumpolásainkat finanszírozta.

Folyt. köv.

Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Pöstyénfürdői kalandok 1.

Archívumom mélyéről időnként régi emlékek lepnek meg. Olyanok, amelyeken jó nosztalgiázni...
Baszan Kuvaitból jár Pöstyénbe, minden nyáron, három hónapra – amikor otthon épp elviselhetetlen a hőség. Az anyja és egy indiai szolga kíséri, akit Szelimnek hívnak, és kis túlzással, baráti viszonyban vagyunk.
Először 1993-ban találkoztunk Baszannal és az anyjával, akkor még egy szolgáló volt mellette Srí Lankáról, kis pöttyel a homloka közepén, de most, hogy már nehezebb, Szelim viszi mindenhova.
Baszan, mintha nem volna magánál, szünet nélkül kántál valamit – úgy gondolom, a Koránból idéz –, miközben az olvasóval hadonászik. A mozgása ugyanis koordinálatlan, és azt hiszem, ezt hívják szakkifejezéssel túlmozgásnak. Az olvasó egyébként minden vallásos muszlim férfinál ott van, még társalgás közben is azt morzsolgatják. Lehet azonban, hogy csak én gondolom, hogy nincs magánál, mert ha kérdezik, Baszan válaszol, aztán ugyanúgy folytatja tovább a monoton kántálást, mintha mi se történt volna.
Legtöbbször akkor találkozom vele, amikor a kezelésre várakozunk, én a kádfürdőre, ő pedig a masszázsra, vagy fordítva. A személyzet már úgy üdvözöl, mint régi ismerőst, hiszen több mint tíz éve minden nyáron idejárunk. Csak 1995-ben voltunk itt ősszel, amikor a húgom férjhez ment. Találkoztam itt már olyan fürdőmesterrel, aki tizenöt évvel azelőtt, mikor először voltam Pöstyénben – akkor még a Pro Patriában –, ápoló volt. Felelevenítettük az azóta eltelt időt, pontosabban jobbára csak ő beszél, mert én néma maradok. Nehezen érthető beszédem miatt csak a legritkább esetben szólalok meg idegenek előtt, mivel érzem, hogy zavarban vannak, amiért nem értik, amit mondok, és az ő zavaruktól én is zavarba jövök és leblokkolok.
Folyt. köv.
                            Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

További cikkeink...

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

carissimi 2018 4 Page 01

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es