Ma ünnepli névnapját: László Holnap: Levente, Irén

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 10-12
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002@gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

akadalymentes 01

  • Home
  • Egy kripli naplójából

Facebook 2

Az elmúlt héten elkezdtem egy minisorozatot azokról az oldalakról, amelyeket én hoztam létre a Facebookon. Múltkor a Carissimi – disabled nevű oldalról/csoportról írtam, amely szorosan kötődik a Carissimi lapjához. Most tehát innen folytatom...
2013-ban volt a szüleink ötvenedik házassági évfordulója, amelyre az egész család lázasan készült. Én is sokat törtem a fejem, hogy mivel is járulhatnék hozzá az ünnepséghez, míg végül megszületett az ötlet, hogy az alkalomra készítek nekik egy oldalt, amelynek a nem túl meglepő 50 nevet adtam. Úgy gondolom azonban, hogy időnként a legkézenfekvőbb a legcélravezetőbb is.
A családi archívumból kiválasztottam pár fényképet, melyről úgy gondoltam, hogy a legtöbbet mondja el kettejük történetéről, és néhány sor kíséretében feltöltöttem őket az oldalra, amely ezzel megkezdte a működését. Mikor bemutattam a családnak, a tetszési index egyöntetűen magas volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a siker nem legyezte a hiúságomat.
Az oldal eredetileg úgy indult, hogy egyfajta online családi archívum lesz, amelyet fokozatosan fogok bővíteni, de azóta átalakult családi oldallá; én vagyok az adminja, és rendszeresen töltöm fel a családi eseményekről készült fotókat. Így kerültek fel a mindkét unokahúgom esküvőjéről készült képek, születésnapokon vagy éppenséggel családi kirándulásokon készített fotók. Nyugodtan mondhatnám azt is, hogy hobbimmá vált az oldal rendszeres frissítése, hogy mindig új tartalmakkal várja a látogatókat, akik hamar megszerették, legalábbis a visszajelzésekből így olvasom ki.
Röviden ennyit szerettem volna mondani az 50-ről, legközelebb innen folytatom...
                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Facebook

Amikor 2010-ben elindult a Carissimi folyóirat, nagyon lelkes voltam (még mindig), és Erikával sokat ötleteltünk, hogyan is népszerűsíthetnénk a lapot. Végül én javasoltam azt, hogy csinálok a Carissiminek egy Facebook-profilt. Az volt a célom ezzel az oldallal, hogy a lap készítőinek és az olvasóinak létrehozzak egy fórumot, ahol kapcsolatban lehetünk. Az oldalt eleinte még én adminisztráltam, és meghívtam minden ismerősömet, akiről csak úgy gondoltam, hogy érdekelheti az oldal és azok a problémák, amelyekkel a lapban is foglalkozunk.
Naponta tettem fel az oldalra motivációs videókat, amelyekből „inspirációt” meríthetnek azok a sorstársaim, akik úgy gondolják, hogy ha ilyen helyzetbe kerülnek, az a vég, és azontúl már csak egy vegetatív állapotra rendezkedhetnek be. Szeretném őket ösztönözni, hogy ebből a helyzetből is hozzák ki a legtöbbet. Találjanak maguknak hobbit, amely segít elfogadni a világot, és a világnak is segít elfogadni minket.
Lassan gyarapodott a tagság, egyre ismertebbé vált az oldal, és az én adminisztrátori közreműködésemre se volt többé szükség. Ma már az oldal „önállóan” működik, én csak ritkán látogatom, inkább Erika aktív az admin szerepben, mert nekem más érdekeltségeim vannak.
De hát erről majd legközelebb...
                                                 Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Kisudvarnok

Kisudvarnok szép falu. Legalábbis az, amit láttam belőle, tetszett. El is határoztam, hogy legközelebb, ha erre járok, körülnézek benne. Ráadásul még az akadálymentesítés is meg van oldva, ami nálam egy... két... há... pluszpont.
Habár mi csak egy rövid szakaszt tettünk meg. Amíg az egyik mellékutcában kiszálltunk az autóból, és a járdán elmentünk a szabadtéri színpad előtti hatalmas térig, ahol a sörsátrak álltak.
Ebéd után indultunk, és Zsuzsa már az autóban telefonált, hogy a kapuban fog bennünket várni. Ő ugyanis az autóbusszal jött, ami azonban nem kerekesszék-kompatibilis, így aztán mi csak valamivel a kezdés után értünk oda a nyugdíjas-találkozóra. Népzene hangjaira foglaltuk el a helyünket a somorjaiak között. A színpadon ugyanis egész délután egymást váltották a népművészeti csoportok, dalkörök, tánccsoportok.
Erzsi, a klub vezetője ezúttal hiányzott a társaságból, mivel épp gyerekcsőszködött. Tegnap a klubba is behozta a kiskölyköt, aki persze rögtön az ujja köré csavart mindenkit. Kitüntetett figyelemben részesítette a kocsimat, mint a kissrácok mindent, ami villog, dudál, ha megnyomnak egy gombot.
A szél erősen fújt, és mi azon tréfálkozunk a fotóssal, hogy összekócolja az otthon gondosan belőtt sérómat. Tiborral tíz éve ismerjük egymást, azóta, hogy a Vasárnap munkatársaként járt nálunk riporton. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, és mindig örülünk, pár szót váltunk, ha összefutunk valahol.
A nap lemegy, de a szél nem áll el, és előkerülnek a magunkkal hozott pulóverek. Azonban lassan indulunk, velünk jön Mónika is, akinek 7-kor indul Somorjáról az autóbusza haza.
                                                                          Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Kirándulás

A komp az orrunk előtt ment el, és a révész sajnálkozva tárja szét a karját, hogy egy órát kell várakoznunk a következő fordulóig. Hétköznap félóránként fordulnak, de mivel ma ünnep van, pechünk van.
Otthonról kilenckor estünk ki. Megálltunk még Katiért és az unokájáért, Filipkóért, és egy rövid kitérő Keszölcésre, majd irány a komp. Anyu és Kati még a múlt héten döntötte el ezt a mai kirándulást Dunakilitire, a Sári csárdába. Ezért várunk most a kompra, hogy átvigyen bennünket Vajkára, ahol Kati is született.
Én még eddig sose tettem meg ezt az útvonalat, mert mindkét alkalommal, amikor ezelőtt a Sári csárdában voltam, a Pozsony–Rajka–Dunakiliti úton mentünk. Így aztán most újdonság lesz, érdeklődve várom az utat. Végre befut a komp, és a sor meglódul, mi vagyunk a másodikak, csak egy Toyota előz meg bennünket. A Duna hullámai épp csak elringatnak, és már kikötünk a szigeten. Itt már a bősi erőmű alakítja a tájat, és mi észrevétlenül jutunk át Magyarországra.
A Sári csárdában most se csalódtam. Leginkább a Duna holtága varázsolt el, még a vízre is felmentünk. Kati unokája a vadkacsákat etette keksszel, mire a vízicsibék is előbújtak a nádasból, hogy ők is részesedjenek a jóból.
Múlt alkalommal, egy esküvő kapcsán, azon zsörtölődtem, hogy a pozsonyi várban mennyire nincs megoldva az akadálymentesítés. Nos, erre itt nem lehet panasz. Mindenhova el lehet jutni, akár még kerekesszékkel is. Egyébként is az a tapasztalatom, hogy Magyarországon, legalábbis a turisztikailag frekventált helyeken, az akadálymentesítéssel előbbre tartanak.  
                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Az esküvő

Majd két hónapnyi szünet után, amikor is nem olvashatták kedvenc naplójukat, azt hiszem, tartozom némi beszámolóval, hogy hogyan telt el a nyaram.
Az idei nyár legfőbb családi eseménye a kisebbik unokahúgom esküvője volt, amelyre anyu már jó egy hónappal előtte elkezdett készülődni (értsd: sütni). Ezért aztán hazamentünk Százdra, ahol azért nagyobb a tér a sütéshez, és hát segítséget is könnyebb találni.
Persze nem ez volt az egyedüli oka a hazautazásunknak, de hát erről korábban már beszámoltam. Aki kíváncsi, visszakeresheti.
Ennek az évnek azonban volt egy másik örvendetes eseménye is. Mégpedig az, hogy tavasszal megszületett anyuék első dédunokája! A nagyobbik unokahúgomék azonban Svájcban élnek, így az esküvő volt az első alkalom, hogy találkozhassunk a tündéri Sandro babával.
Az esküvő igazán frekventált helyen volt, a pozsonyi várban, és már csak ezért is különös volt számomra, hogy mennyire nincs akadálymentesítve ez a kiemelt turisztikai látványosság. Mintha lemondtak volna a kerekesszékes turistákról. Három lépcsőt kellett leküzdeni, hogy a diplomáciai fogadásoknak is otthont adó étterembe bejussunk. További ötöt, hogy az egyébként gyönyörű panorámát nyújtó teraszra kerüljünk.
Kíváncsi vagyok, hogy ha például a német pénzügyminisztert kellene itt fogadni, aki tudvalevőleg szintén kerekesszéken közlekedik, azt hogyan oldanák meg?     
No de hogy mégse ilyen negatív felhanggal zárjam ezt a szösszenetet: az esküvő igazán jól sikerült, a menyasszony gyönyörű volt.
                                                                           Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Pánikgomb

Tavalyi a hír, hogy a legnagyobb orosz közösségi oldalon Kék bálna néven egy csoport alakult, ahol a többnyire fiatalkorú tagok öngyilkosságra biztatják egymást. A hírt azután kapta fel a média, hogy egy szentpétervári tinédzser, aki állítólag a csoport tagja volt, öngyilkos lett. Olyannyira felkapta, hogy rendőrségi nyomozás indult az ügyben. A hír azonban szerencsére rémhírnek bizonyult.
Most azonban olvasom a cikket, hogy Amerikában a bíróság elítélt egy tinédzsert, aki SMS- és csetüzeneteivel a halálba küldte súlyosan depressziós barátját. „Ha most nem teszed meg, sose fogod megtenni.” Ez az egyik üzenet, amely az áldozat telefonjában megmaradt, és amelyért a lányt gyilkossággal vádolják. Mindnyájan tudjuk, hogy ingatag lelkiállapotú embernél akár egy rosszul megválasztott szó is megerősítheti az öngyilkossági szándékot. A bírósági ítélet is ezen alapult. Hogy a vádlott öngyilkosságra biztatta a barátját.
Ismerünk olyan eseteket is, amikor gyerekek azért lettek öngyilkosok, mert a közösségi oldalakon zaklatták őket. Cikizték vagy más módon alázták meg.
Ezért én minden közösségi oldalon egy pánikgombot rendszeresítenék, amelyet a felhasználó akkor nyomna meg, ha zaklatnák, vagy más módon érezné veszélyben magát (a mai világban sose lehet tudni). Ekkor egy adminisztrátor lépne vele kapcsolatba, aki eldöntené, hogy mi legyen a következő lépés.
Mindenkinek tisztában kell lenni vele, hogy a világháló veszélyes terep, kivált azokra, akik védtelenek, a gyerekekre. Fokozottan érvényes ez a közösségi oldalakra, ahol pszichopaták vadásznak az áldozataikra.
Vigyázzunk egymásra, a világhálón is!
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

A missziós napon

A programsorozat délelőtt 10 órakor kezdődött az evangélikus templomban. Hivatalos elnevezéssel X. országos magyar nyelvű evangélikus missziós nap. Ezt a meghívóról idézem, amelyet én is megkaptam, habár nem vagyok evangélikus, illetve mint később kiderült, tiszteletbeli evangélikus vagyok, boldogult Tibi bátyám révén, és azért ez is számít.
Azonban tréfát félretéve, ez is inkább csak újabb alkalom, hogy hazajöjjek Százdra, s jólesett, hogy még mindig maguk közé számítanak, habár már három éve Somorján élek.
Apuval jöttünk el erre az alkalomra, anyu ezúttal otthon maradt ebédet főzni, mivel csak előző nap jöttünk Százdra. Az első dolog, ami feltűnt, az a rengeteg kamera volt – erre mondják kicsit fellengzősen, hogy nagy médiaérdeklődés mellett zajlott az esemény. Három kamerát számoltam meg a templomban, és egy fiatal lányt is felfedeztem, aki a mikrofonját szorongatta. Rajtuk kívül ott volt még Péter, a felvidek.ma munkatársa is, szorgalmasan kattogtatott a gépével.
A házigazda szerepét egy szimpatikus fiatalember látta el, akiről később megtudtam, hogy Alsószeli evangélikus lelkésze, Nagy Olivér, mellesleg pedig hűséges olvasóm (ez a tény pedig különösen szimpatikussá teszi őt).
Ezután következett az a pont, hogy bemutatták a szlovákiai magyar evangélikus gyülekezetek jelen lévő képviselőit. Somorját azonban senki sem képviselte, mígnem Zolinak, a polgármesternek eszébe jutott, hogy hiszen én Somorjáról vagyok. Ezúton is köszönöm neki, hogy egy napig evangélikus lehettem!
                                                                                                     Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Összejövetel

Ma lesz a klubban az ünnepség, amelynek során felköszöntik azokat a tagokat, akiknek az elmúlt félévben volt a születés- vagy névnapjuk. Most anyu lesz a szakács, ezért aztán reggeltől a klubban főzi a pörköltet.
Kettesben maradunk apuval, aki azonban egész délelőtt a várost rója, hogy elhozza a szerelőtől a két notebookot, amelyeket hazaviszünk. Holnap ugyanis megyünk haza, Százdra.
Én pedig arra használom fel, hogy magam vagyok a lakásban, hogy feldolgozom a könyvtáras sorozat következő részét, amely majd a portálon fog megjelenni. Meglepően sikeres a sorozat. Az olvasók szeretik, a könyvtárosok pedig örülnek neki, hogy figyelnek a munkájukra. Tulajdonképpen ezért is született meg az ötlet, hogy ne én írjak borzasztó okosságokat, hanem ők beszéljenek a munkájukról, nehézségeikről, ötleteikről. Ők ugyanis nálam sokkal, de sokkal autentikusabbak.
***
Délután eljött Erzsi néni, és apuval segítettek átülni az elektromos kocsiba. Meleg nap volt, és mi kint maradtunk az árnyas udvaron, ahol megterített asztalok várták azokat, akik hozzánk hasonlóan kint akartak maradni. Ott főtt a pörkölt is.
A zenész viszont bent játszott, így erről lemaradtunk. Cserében azonban legalább beszélgetni tudtunk. Valamit valamiért. Én amúgy is többre értékelek egy jó beszélgetést, mint egy jó bulit, ahol úgyis inkább csak szemlélő vagyok, mint résztvevő. Igaz, jobbára most is hallgatok… De hát erről már írtam.
Mindenki ismer mindenkit, ezért aztán hamar beindul a csevej, apu pedig a magával hozott házipálinkából töltöget a társaságnak.
Sanyi, a fényképész is velünk ül, aki időnként kattintgat. Lencsevégre kerülnek a szakácsnők is, akik a finom pörköltet megfőzték, amihez rétes is jut.
Persze most is vannak hiányzók, akiknek a távolléte nemcsak nekem tűnik fel. Van, aki igazoltan van távol, mások nem.
Lassan azonban eltelik a nap, és mi indulunk haza. Ez is egy jó nap volt.
                                                                                                                                                                                       Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Masinák

Józsi bácsi panaszkodik, hogy nem tud a triciklivel közlekedni, mivel forduláskor önkéntelenül a testsúlyát is áthelyezi... és felborul. Pedig a városban gyakran látni triciklin ülő embereket. Anyu is mondogatja, hogy talán neki is meg kellene próbálnia triciklin járni, mivel a rossz lába miatt nem szívesen vállalkozik hosszabb utakra, és így kimarad jó néhány közös programból, amikor hosszabb távokat kell megtenni.
Mikor először találkoztam ezzel a háromkerekű járgánnyal, az még otthon, Százdon volt – azelőtt csak a fagylaltosváltozatát ismertem a Keménykalap és krumpliorr című klasszikusból –, Ernő bácsi, a falu krónikása kezdte el használni a sztrókja után. Naponta többször is elhaladt a triciklijével a házunk előtt, néha meg is állt nálunk.
***
A parkban gyakran látok fiatalokat valami rollerhez hasonlatos eszközön közlekedni, amit azonban motor hajt, és a testsúlyuk áthelyezésével irányítanak. Figyelem, ahogy nagy rutinnal használják ezeket a furcsa járműveket... még a sebességet is tudják szabályozni. Ha előrebillentik az irányítókart, akkor előre mennek, ha hátra, akkor pedig hátrafelé. Utánanéztem, és kiderítettem, hogy az eszköz neve Segway.
Aztán pár hete láttam a neten egy videón, hogy hasonló elven már elektromos kerekesszéket is terveztek. A benne ülő előredől, és a kerekesszék előremegy, a keze pedig szabadon marad. Például hogy sportoljon, vagy egyéb tevékenységet végezzen. Szerintem zseniális ötlet.
Persze más olyan hasznos masinákat is felfedezhet az ember, ha kutat a neten, amelyek a rokkantak közlekedését segítik.
                                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

További cikkeink...

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

carissimi 2018 4 Page 01

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es