Ma ünnepli névnapját: Fábián, Sebestyén Holnap: Ágnes

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 10-12
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002@gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

  • Home
  • Egy kripli naplójából

Huang Puang némasága

Huang Puanghoz egyik nap zarándok érkezett. Szertartásosan üdvözölték egymást, majd a zarándok letelepedett Huang Puang elé. Egyetlen szó se hangzott el köztük, és hosszú órákon át így ültek egymással szemben, szoborrá merevedve, némán, egymást figyelve. Egyszer aztán a zarándok felpattant a helyéről, mintha fontos dolga volna, illendőn elbúcsúzott, és ment tovább az útján.
A szerzetesek, akik tanúi voltak ennek a jelenetnek, igencsak elcsodálkoztak, és Huang Puang köré gyűltek, hogy magyarázza meg, miért nem szólt egyetlen szót se. A zarándok mégis elégedetten távozott, mintha bölcs tanácsokat kapott volna.
„Ti azt hiszitek, hogy ez a zarándok azért jött hozzám, hogy bölcs tanácsokat halljon tőlem? – kérdezte Huang Puang. – Ezzel csak saját felfuvalkodottságotokat ismeritek el, hogy a világ bölcsnek ismerjen benneteket. Pedig nektek nem bölcseknek kell lennetek, hanem szenteknek. Ahogy Isten se nagy, eget rengető szavakat, imádságot vár tőlünk, hanem csak egyszerű, hétköznapi megértést. Mert a szavakkal igenis ölni tudunk. Még mélyebbre lökhetjük azt, aki amúgy is elvesztette az önbizalmát. Aki talán csak egy jó szóra vágyik, de tőlünk nem kapja meg. Mert egy jó szóval éppúgy fel is emelhetünk, mint ahogy egy mosollyal jobbá tehetjük a napját. Sőt, gyakran még szavakra sincs szükség. Elég, ha odafigyelünk a másikra, és meghallgatjuk. Ezért hallgattam én az imént, hogy arra figyeljek, aki eljött hozzám, ne pedig a saját bölcsességemre.”
„De hát egyetlen szó se hangzott el köztetek” – vetette ellen egyikük.
Huang Puang nem válaszolt semmit, hanem maga alá húzta lábát, és lehunyta szemét. A többiek várakoztak még egy darabig, majd mikor Huang Puang semmi jelét nem adta annak, hogy megtöri a némaságot, magára hagyták.
                                                                                                               Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Egy történet arról, hogy Huang Puang együtt szállt a kék égen a madarakkal

Egy éjjel Huang Puangnak csodálatos álma volt. Azt álmodta, hogy a madarakkal együtt száll, és felülről tekint le a vidékre. Reggel boldogan ébredt, mert az a csodálatos érzés, amelyet álmában átélt, ébren is vele maradt, és rögvest hozzálátott, hogy elkészítse a szárnyakat úgy, ahogy az álmában látta.
A szerzetestársai nem értették, hogy mit dolgozik olyan lázasan, és hiába is faggatták, csak titokzatos mosoly volt a válasz. Rövidesen a falusiak között is elterjedt a híre, hogy az egyik szerzetes valamilyen furcsa szerkezetet készít, és sorra zarándokoltak el a kolostorba meglesni, hogy mi is lehet az.
Az emberek egy idő után azt kezdték pusmogni, hogy Huang Puang megbolondult, mivel nem értették, hogy mire fel a lázas tevékenység, őt pedig továbbra is hiába faggatták, ugyanaz a titokzatos mosoly volt a válasz, majd eltökélten dolgozott tovább.
Végül azonban csak elérkezett a nap, amikor Huang Puang a nagy munka végére ért, és a szerzetesek meglátták, hogy társuk hosszú hónapokon át szárnyakat épített. Mikor megkérdezték őt, hogy mégis minek neki azok a szárnyak, Huang Puang azt válaszolta, hogy szállni akar a kék égen. És elmesélte nekik az álmát.
„Ha már a lábaim bénák, akkor legalább a madarakkal akarok szállni.”
A többi szerzetes megpróbálta őt lebeszélni erről az őrültségről, hogy lezuhan, és halálra zúzza magát, de Huang Puang hajthatatlan maradt, és felkapaszkodott egy közelben álló, magas sziklára, hogy onnan rugaszkodjon el. Ekkorra már a falusiak is összecsődültek, és így ők is a tanúi voltak annak, hogy az, akit ők hónapokig bolondnak tartottak, magára csatolja a szárnyakat, és a madarakkal együtt repül a kék égen.
Mert a legfantasztikusabb álmaink is megvalósulhatnak, ha van bennünk hit és kitartás!
                                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Huang Puang tanítása egy zarándoknak arról, hogy imádkozni nemcsak szavakkal lehet

Huang Puang egy nap a kolostor udvarán sütkérezett, mikor egy zarándok állt meg előtte. Az idegen hosszan nézte, végül megszólalt: „Tudom ám, hogy ki vagy te. Te vagy az a szerzetes, aki sose imádkozik.”
Huang Puang kinyitotta a szemét, majd így válaszolt. „Igazad van, én vagyok az a szerzetes, aki nem imádkozik. És erre meg is van az okom. Ugyanis annyi isten van, és én nem tudom, hogy melyikhez címezzem az imáimat, mert egyiket se akarom megbántani. Ez tehát a legfőbb oka annak, hogy nem imádkozok. Azonban, van egy másik okom is, ami legalább ennyire fontos…”
„Áruld el, hogy mi az a másik ok!” – kérlelte a zarándok Huang Puangot.
„A másik ok az, hogy a szavakkal túlságosan könnyen leplezik valódi szándékaikat az emberek, és túlságosan is sokan imádkoznak nap mint nap, akik csak azért mormolják el az imádság szavait, hogy a valódi, aljas szándékaikat leplezzék vele. Olyan ez, mint mikor a császári audiencián még a legnagyobb gazember is hízelegni kezd, és álarcot ölt, hogy minél jobb színben tüntesse fel magát. Ezért aztán isten is süketté vált arra, hogy meghallja az imádság szavait, mert mi, emberek túl sokat hazudtunk neki. Ellenben nagyon megjavult a látása, és meglátja, hogy mi rejtőzik a szívben. Így hát tudd meg, hogy isten előtt az a legkedvesebb imádság, ha tiszta szándékkal közeledsz embertársadhoz, szívedben jóindulattal.”
Ez volt Huang Puang tanítása, amelyet egy Szecsuánból érkezett zarándoknak adott.                                                                                                                                                                                                                      

                                                                                                                                                     Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Huang Puang tanítása a titkos világról, amely bennünk rejtezik

Huang Puang, a sánta szerzetes, aki a császár szolgálatában sebesült meg és élt nyomorékként, egy napon egy jámbor leányzóval találkozott, aki a nyomorék lába miatt sajnálkozott rajta, mondván, milyen rossz lehet neki, hogy egy szűk cellában kénytelen leélni az életét, ahonnan a bénasága miatt még csak ki se mozdulhat. Ez olyan, mintha életfogytig tartó rabságra vetették volna.
Ám a szerzetes ekképpen válaszolt neki.
„Sose sajnálkozzál rajtam, te leány, csak azért, mert a béna lábam miatt nekem olyan minden lépés, mint neked tízezer, és ne sajnálkozz rajtam, hogy egész nap csak a szűk cellámban gubbasztok, mert cserébe felfedeztem egy másik, titkos világot: előtte teljesen megfeledkeztem arról, hogy létezik ez a csodálatos világ, mert én is olyan voltam, amilyen te vagy most, hogy csak azt vettem észre, ami az orrom előtt volt. Pedig az élethez fantázia is kell.”    
Látva a leányzó értetlen tekintetét, Huang Puang megmagyarázta szavait.
„Ez a másik világ, amely a külső világnak, amiben élünk, az ellentéte, a lelkünkben van. Ellentéte azzal, hogy ez a világ nem olyan harsány, zajos, mint az a külső világ, amely körülvesz bennünket. Sőt, halk, ezért csak az veszi észre a létezését, aki figyel rá. Nem harsog bele a fülünkbe, ezért süketek vagyunk arra, amit mond, mert a szavait elnyomja a külvilág zaja, csábítása. Ám, ha csendben vagyunk, és odafigyelünk arra, amit a fülünkbe súg, akkor egy csodálatos világot fedezhetünk fel.”
Imigyen tanította Huang Puang a jámbor leányzót.
                                                                                                                                                                                                                                     Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Egy, két... átlagos nap

A szél fúj, hozza a hideget, amit az időjósok már jó előre beígértek a tévében, de azért ma még meleg van. Húsz fok körül lehet. Rajtam is csak egy póló van, mert az égen egy felhő sincs. Igaz, keresem a szélárnyékos helyeket, és végül a városháza tövében állapodok meg, ahol védve vagyok a széltől. Süttetem magam a nappal, kell a D-vitamin.
Nevezetes nap a mai. No, nem azért, amiért évtizedekig ünnepelték az április 4-ét, mert ezen a napon „szabadított” fel bennünket a dicső Vörös Hadsereg, karórákat zabrálva. Ez az április 4-e sokkal személyesebb ünnep, merthogy ma ünneplem fennállásom félévszázados jubileumát. Józsi bácsival azon poénkodunk, hogy én hoztam el a felszabadulást.
A délelőttöt azzal töltöttem, hogy az interneten köszöntem meg a szülinapi gratulációkat. Mikor tíz órakor kinyitottam a gépet, már ötvenen írtak az idővonalamra, és én mindenkinek igyekeztem megköszönni. Rögtön ebéd után kijöttem, hogy még egy utolsót szippantsak a jóból, mielőtt elromlik az idő.
***
Csütörtökön a klubban folytatódik az ünneplés, de előtte még betoppannak Ellusék, a százdi barátok. Nem maradnak sokáig, mivel az autóban várja őket a betegtárs – kezelésen voltak Pozsonyban.
Két órára a klubban vagyunk. Szerencsére nem esik az eső, mint egy hónapja, mikor anyut ünnepeltük. Velünk van Erzsi néni is, aki segít anyunak az előkészületekben.
Lassan érkeznek a klubtársak, és ahogy jönnek, úgy köszöntenek fel. Én pedig egy kicsit most is zavarban vagyok. Jóllehet a hivatalos felköszöntés csak ezután jön. Tortával, tűzijátékkal, meg mindennel, ami hozzátartozik...
Szóval, emlékezetes egy hét van mögöttem.
                                                                                                          Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Tanulság

Már egy ideje töröm rajta a fejem, hogy írok egy füves könyvet, amelyben olvasóimmal megosztom tapasztalataimat és azokat a bölcsességeket, amelyek talán másnak is hasznosak lehetnek. Most érkezett el az idő, hogy ezt a tervemet megvalósítsam.
***
Egy buddhista tanmese mondja:
„Egyszer a parasztok a folyó melletti földön dolgoztak. Arra lettek figyelmesek, hogy egy szerzetes a folyóba esik. Mindenüket eldobálva siettek a segítségére, de már csak azt látták, hogy az ár elragadta, és sodorja őt, míg végül elmerül. Búsan mentek vissza, és folytatták a munkájukat. Mikor a nap végén hazafelé tartottak, az úton a szerzetes jött szembe velük. Örvendezve köréje gyűltek, és kérték, mesélje el, hogyan menekült meg. A szerzetes mosolyogva válaszolt:
»Mivel tudtam, hogy a folyó erősebb nálam, nem kapálóztam, hagytam, hogy az áramlat sodorjon, pörgessen, lehúzzon, aztán végül feldobjon, és mikor nyugodt lett a víz, kiúsztam a partra.«”
Néha én is, te is, ő is érezzük magunkat így, mint a fenti történet főhőse, csak a folyót helyettesítsük be a SORSsal. Néha én is, te is, ő is érezzük magunkat úgy, hogy elragad bennünket az ár, és csak kapálózunk, közben pedig egyre mélyebbre kerülünk, míg a végén elveszünk. Pedig lehet, hogy csak sodródnunk kéne az árral, és mikor megszelídül, kievickélni a partra.
Mert ahogy egy másik tanmese mondja:
„Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK...”
                                                                                                   Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Ez egy újabb poszt

Pár héttel ezelőtt még didergető volt az idő, és havas a város. Mint minden kedden, most is a klubba tartok. Megelőzöm anyut, mert ő egy másik útvonalon, a parkon keresztül jön, míg én a szolgáltatóház előtt vágok át, így rövidítem le az utat. Ahogy átvágok az úton, a virágüzlet előtt egy idős hölgy ér utol, és aziránt érdeklődik, hogy honnan van az elektromos kocsim, mennyibe kerül. Azt is elmondja, hogy a férjének agyvérzése volt, és most kerekesszékben ül. Szívesen kijárna a városba, de ő már nyolcvanéves, és a férjét nem bírja tolni, aki még testes is.
Meg se lepődök a kérdésen, már hozzá vagyok szokva. Gyakran állítanak meg hasonló kérdésekkel, amikor a várost járom, úgyhogy most is kapásból válaszolok, hogy érdeklődjön a szociális hivatalnál.


***

Én már csak tudom ezt, tudom azt, hogy akár előadást is tarthatnék belőle – hallod gyakran a kioktató szavakat a nálad bölcsebbektől. Hát nem, nem tudod, barátom... nem tudhatod. Egyszerűen azért nem tudhatod, mert nem te vagy abban a helyzetben, amiben rajtad kívül bárki más van. Ezért aztán a legjobb szándékkal is legfeljebb csak megértheted, de nem tudhatod, mert nem te vagy az én, az ő, a mi helyünkben. Azt, amit én érzek egy adott helyzetben, csak én tudhatom. Ahogyan azt is csak te tudhatod, hogy te hogyan élsz meg egy adott szituációt, egy pillanatot, egy élethelyzetet, amelybe a SORS kényszerített bele. A pálya szélén azonban ott állnak a nézők, akik hol jóindulattal, hol pedig ajkbiggyesztve figyelik csetlés-botlásaid. Mint a focimeccsen a szurkolók, akiknek persze kész receptjük van a győzelemre – csak épp a hülye edző nem lát semmit. De hát nem pont ez a lényeg? Mert a szurkoló csak azt látja, ami a pályán zajlik, de az edző végigkísérte a felkészülés egész folyamatát.
És a meccsért is ő a felelős, mert ő tette fel rá az életét!
                                                                                                                                      Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Magad, uram... 2.

A múlt héten megígértem, hogy folytatom.
Szóval...
Az év elején szükségessé vált egy új, mechanikus kerekesszék beszerzése, mivel a meglévő már hétévesnél régibb, és hát alaposan lestrapálták az elmúlt évek. Olyannyira, hogy állandó javításra szorul, mert folyton elromlik valami alkatrész rajta.
Igaz, eredetileg úgy volt, hogy a kerekesszék csak belső használatra lesz (a lakáson belüli közlekedésre), de hát Szlovákiában még nem jutott el odáig az akadálymentesítés, hogy mindenhova bejussak elektromos kocsival. Így aztán vannak helyek, ahova csak mechanikus kerekesszéken tudok elmenni (például a templomba).
Azonban hogy legyen egy csavar is a történetben, már az én jelenlegi kerekesszékem sem az, amelyet anno az egészségbiztosítótól kaptam. Az ugyanis fél év (értsd: hat hónap!) alatt tönkrement – nem bírta a gyűrődést. Szerencsére Ipolyságon van a Human International székhelye, akik többek között, használt, de jó állapotban lévő kerekesszékeket is hoznak be Ausztriából. Végül innen sikerült pótolni az én vadiúj, egészségbiztosítótól kapott kerekesszékemet egy olyannal, amely aztán évekig bírta a strapát.
***
És ha már itt tartunk, hadd osszam meg olvasóimmal egy gyanúmat is. Ezeknek a heteknek egyik fő témája a kettős minőség. Hogy a pénzünkért nem azt a minőséget kapjuk Szlovákiában, mint pl. Ausztriában. És mi van akkor, ha ez nemcsak az élelmiszerre, háztartási cikkekre érvényes, hanem a rehabilitációs eszközökre is?
Lehet, hogy csak konteókat gyártok? Néha magam is érzem, hogy elszabadul a fantáziám.
De tényleg.
                                                                                                                                                                                                 Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Magad, uram...

Tavaly nyáron új, egyszerűbb ülőkét kellett venni az emelőhöz, amely az autóba segít beszállni, hogy a beszállás ne tízperces procedúra legyen, amelyhez két embernek kell asszisztálnia. A szociális hivatalhoz nem akartunk fordulni, mivel keserű tapasztalataink vannak vele kapcsolatban. A legkisebb tétel körül is akkora hűhót csapnak, mintha milliókat kellene kiadniuk, és addig ügyeskednek, míg a végén másvalamiből vonnak le. Teszem azt, az asszisztenciámra megítélt órákból csippentenek le (legutóbb, mikor új autót akartunk venni, akkor álltak elő azzal az „ajánlattal”, hogy akkor a támogatás fejében elveszik az általuk megítélt személyi segítőmet).
Szóval ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok indokolták, hogy ne a hivatalhoz forduljunk. Itt jött be a képbe Erika és a Carissimi Alap. Végül az ő segítségével találtam egy szponzorra, és ő fizette ki a 300 eurót.
Karácsonykor folytatódott a kálváriám, mikor elromlott a számítógépem, ami az én esetemben elég súlyos ügy, mivelhogy szinte kizárólag csak az interneten tartom a kapcsolatot a világgal (például ezt a blogot is e-mailben küldöm el Erikának, aki aztán felteszi a Carissimi honlapjára). A hivatalhoz azonban most se akartunk fordulni, mert hónapokig vizsgálódnának, és nekem sürgős megoldásra volt szükségem, nem állhattam hónapokig gép nélkül. Szerencsére a Felvidék.ma foglalkoztat szerződéses munkaviszonyban, és ők kifizették előlegbe azt a pénzt, amibe egy új gép került.
Száz szónak is egy a vége: január eleje óta van egy szuper, új gépem. Ezeket a sorokat is azon írom..., de a szociális hivatalhoz továbbra is csak végső esetben fordulunk.
Jövő héten folytatom...
                                                                                                                                                       Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

További cikkeink...

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es