Ma ünnepli névnapját: Olga, Liliána Holnap: Szabolcs

Címünk:
Carissimi n. f.,
Nám. 1. mája 10-12
811 06 Bratislava
E-mail: carissimi2002@gmail.com
Telefon: 00421 907 812 236

  • Home
  • Egy kripli naplójából

Pánikgomb

Tavalyi a hír, hogy a legnagyobb orosz közösségi oldalon Kék bálna néven egy csoport alakult, ahol a többnyire fiatalkorú tagok öngyilkosságra biztatják egymást. A hírt azután kapta fel a média, hogy egy szentpétervári tinédzser, aki állítólag a csoport tagja volt, öngyilkos lett. Olyannyira felkapta, hogy rendőrségi nyomozás indult az ügyben. A hír azonban szerencsére rémhírnek bizonyult.
Most azonban olvasom a cikket, hogy Amerikában a bíróság elítélt egy tinédzsert, aki SMS- és csetüzeneteivel a halálba küldte súlyosan depressziós barátját. „Ha most nem teszed meg, sose fogod megtenni.” Ez az egyik üzenet, amely az áldozat telefonjában megmaradt, és amelyért a lányt gyilkossággal vádolják. Mindnyájan tudjuk, hogy ingatag lelkiállapotú embernél akár egy rosszul megválasztott szó is megerősítheti az öngyilkossági szándékot. A bírósági ítélet is ezen alapult. Hogy a vádlott öngyilkosságra biztatta a barátját.
Ismerünk olyan eseteket is, amikor gyerekek azért lettek öngyilkosok, mert a közösségi oldalakon zaklatták őket. Cikizték vagy más módon alázták meg.
Ezért én minden közösségi oldalon egy pánikgombot rendszeresítenék, amelyet a felhasználó akkor nyomna meg, ha zaklatnák, vagy más módon érezné veszélyben magát (a mai világban sose lehet tudni). Ekkor egy adminisztrátor lépne vele kapcsolatba, aki eldöntené, hogy mi legyen a következő lépés.
Mindenkinek tisztában kell lenni vele, hogy a világháló veszélyes terep, kivált azokra, akik védtelenek, a gyerekekre. Fokozottan érvényes ez a közösségi oldalakra, ahol pszichopaták vadásznak az áldozataikra.
Vigyázzunk egymásra, a világhálón is!
                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

A missziós napon

A programsorozat délelőtt 10 órakor kezdődött az evangélikus templomban. Hivatalos elnevezéssel X. országos magyar nyelvű evangélikus missziós nap. Ezt a meghívóról idézem, amelyet én is megkaptam, habár nem vagyok evangélikus, illetve mint később kiderült, tiszteletbeli evangélikus vagyok, boldogult Tibi bátyám révén, és azért ez is számít.
Azonban tréfát félretéve, ez is inkább csak újabb alkalom, hogy hazajöjjek Százdra, s jólesett, hogy még mindig maguk közé számítanak, habár már három éve Somorján élek.
Apuval jöttünk el erre az alkalomra, anyu ezúttal otthon maradt ebédet főzni, mivel csak előző nap jöttünk Százdra. Az első dolog, ami feltűnt, az a rengeteg kamera volt – erre mondják kicsit fellengzősen, hogy nagy médiaérdeklődés mellett zajlott az esemény. Három kamerát számoltam meg a templomban, és egy fiatal lányt is felfedeztem, aki a mikrofonját szorongatta. Rajtuk kívül ott volt még Péter, a felvidek.ma munkatársa is, szorgalmasan kattogtatott a gépével.
A házigazda szerepét egy szimpatikus fiatalember látta el, akiről később megtudtam, hogy Alsószeli evangélikus lelkésze, Nagy Olivér, mellesleg pedig hűséges olvasóm (ez a tény pedig különösen szimpatikussá teszi őt).
Ezután következett az a pont, hogy bemutatták a szlovákiai magyar evangélikus gyülekezetek jelen lévő képviselőit. Somorját azonban senki sem képviselte, mígnem Zolinak, a polgármesternek eszébe jutott, hogy hiszen én Somorjáról vagyok. Ezúton is köszönöm neki, hogy egy napig evangélikus lehettem!
                                                                                                     Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Összejövetel

Ma lesz a klubban az ünnepség, amelynek során felköszöntik azokat a tagokat, akiknek az elmúlt félévben volt a születés- vagy névnapjuk. Most anyu lesz a szakács, ezért aztán reggeltől a klubban főzi a pörköltet.
Kettesben maradunk apuval, aki azonban egész délelőtt a várost rója, hogy elhozza a szerelőtől a két notebookot, amelyeket hazaviszünk. Holnap ugyanis megyünk haza, Százdra.
Én pedig arra használom fel, hogy magam vagyok a lakásban, hogy feldolgozom a könyvtáras sorozat következő részét, amely majd a portálon fog megjelenni. Meglepően sikeres a sorozat. Az olvasók szeretik, a könyvtárosok pedig örülnek neki, hogy figyelnek a munkájukra. Tulajdonképpen ezért is született meg az ötlet, hogy ne én írjak borzasztó okosságokat, hanem ők beszéljenek a munkájukról, nehézségeikről, ötleteikről. Ők ugyanis nálam sokkal, de sokkal autentikusabbak.
***
Délután eljött Erzsi néni, és apuval segítettek átülni az elektromos kocsiba. Meleg nap volt, és mi kint maradtunk az árnyas udvaron, ahol megterített asztalok várták azokat, akik hozzánk hasonlóan kint akartak maradni. Ott főtt a pörkölt is.
A zenész viszont bent játszott, így erről lemaradtunk. Cserében azonban legalább beszélgetni tudtunk. Valamit valamiért. Én amúgy is többre értékelek egy jó beszélgetést, mint egy jó bulit, ahol úgyis inkább csak szemlélő vagyok, mint résztvevő. Igaz, jobbára most is hallgatok… De hát erről már írtam.
Mindenki ismer mindenkit, ezért aztán hamar beindul a csevej, apu pedig a magával hozott házipálinkából töltöget a társaságnak.
Sanyi, a fényképész is velünk ül, aki időnként kattintgat. Lencsevégre kerülnek a szakácsnők is, akik a finom pörköltet megfőzték, amihez rétes is jut.
Persze most is vannak hiányzók, akiknek a távolléte nemcsak nekem tűnik fel. Van, aki igazoltan van távol, mások nem.
Lassan azonban eltelik a nap, és mi indulunk haza. Ez is egy jó nap volt.
                                                                                                                                                                                       Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Masinák

Józsi bácsi panaszkodik, hogy nem tud a triciklivel közlekedni, mivel forduláskor önkéntelenül a testsúlyát is áthelyezi... és felborul. Pedig a városban gyakran látni triciklin ülő embereket. Anyu is mondogatja, hogy talán neki is meg kellene próbálnia triciklin járni, mivel a rossz lába miatt nem szívesen vállalkozik hosszabb utakra, és így kimarad jó néhány közös programból, amikor hosszabb távokat kell megtenni.
Mikor először találkoztam ezzel a háromkerekű járgánnyal, az még otthon, Százdon volt – azelőtt csak a fagylaltosváltozatát ismertem a Keménykalap és krumpliorr című klasszikusból –, Ernő bácsi, a falu krónikása kezdte el használni a sztrókja után. Naponta többször is elhaladt a triciklijével a házunk előtt, néha meg is állt nálunk.
***
A parkban gyakran látok fiatalokat valami rollerhez hasonlatos eszközön közlekedni, amit azonban motor hajt, és a testsúlyuk áthelyezésével irányítanak. Figyelem, ahogy nagy rutinnal használják ezeket a furcsa járműveket... még a sebességet is tudják szabályozni. Ha előrebillentik az irányítókart, akkor előre mennek, ha hátra, akkor pedig hátrafelé. Utánanéztem, és kiderítettem, hogy az eszköz neve Segway.
Aztán pár hete láttam a neten egy videón, hogy hasonló elven már elektromos kerekesszéket is terveztek. A benne ülő előredől, és a kerekesszék előremegy, a keze pedig szabadon marad. Például hogy sportoljon, vagy egyéb tevékenységet végezzen. Szerintem zseniális ötlet.
Persze más olyan hasznos masinákat is felfedezhet az ember, ha kutat a neten, amelyek a rokkantak közlekedését segítik.
                                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Vissza a jelenbe

Az elmúlt hetekben Huang Puang, a béna szerzetes történeteiből szemezgettem. Most egy időre megválunk tőlük, mert a mi közép-európai valóságunk nem mindig kedvez a keleti bölcsességeknek.
Az elmúlt héten például a Facebook hírfolyamában került elém egy cikk, amely arról szólt, hogy az egyik kelet-szlovákiai település plébánosa megtiltotta egy Down-szindrómás fiatalnak, hogy a szentmisén ministráljon. Az indok pedig az volt, hogy Tonko a viselkedésével állítólag zavarta a híveket (például amikor a liturgia szerint a pap felszólítja a híveket, hogy a béke jeléül fogjanak kezet, Tonko ezt „túlságosan is komolyan” vette, és a szeretet egyéb megnyilvánulásait is zaklatásnak értelmezték egyesek).
Ha ezek után bárki azt hinné, hogy a fiatalember most kezdett el ministrálni, és a híveket netán ezért hökkentette meg ez a szokatlan viselkedés, annak gyorsan elárulom, hogy már 16 éve ministrál. Sőt, eddig a híveket se zavarta a viselkedése, és az előző plébános is azt mondta, hogy az ő idejében harmonikus volt az együttműködésük. Az egyik hívő megjegyezte: „Megtanultuk elfogadni, hogy ő ilyen.” A jelek szerint ez csak a plébános úrnak nem sikerült.
Közben pedig, mialatt ezen az eseten bosszankodom, eszembe jut egy pár hónapos hír, amely akkor bejárta a világsajtót. Tudniillik az, hogy a francia köztévé egy Down-szindrómás kislányt szerződtetett le időjárás-jelentőnek, akinek ez volt a gyerekkori álma. A hírhez videót is mellékeltek, amelyen munka közben volt látható. És valóban, semmiféle különbséget nem lehetett felfedezni egy profihoz képest. Legfeljebb annyit, hogy neki kedvesebb volt a mosolya.
Két hír, ellenkező előjellel. Lehet, hogy „csupán” ennyi a különbség Franciaország és Szlovákia között?
                                                    Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Huang Puang meséje

A kolostor fiatal szerzetesei körbevették Huang Puangot, és kérlelték, hogy meséljen valamit. Ő pedig a következő példázatot mondta el nekik:
Két barát egy reggel Hüaj csi faluból elindult a közeli városba. Egyikük végig az utat kémlelte, mígnem társa unszolására elárulta, hogy éjszaka álmában ugyanezen az úton járt, és egy értékes dolgot talált az út porában. Ekkor azonban már fel is kiáltott, felemelt az út széléről egy csillogó ékkövet, és a tarisznyájába rejtette.
„Biztosan egy gazdag utazó járt erre, annak a diadémjából esett ki ez a gyémánt” – tette hozzá elégedetten.
Egy idő múlva a barátja is fürkészni kezdte az utat, hátha ő is talál valami értékeset, de csak egy rézpénzre lelt, ám azért eltette a tarisznyájába.
„Biztosan egy koldus járt erre, annak a tarisznyájából esett ki az alamizsnája” – jegyezte meg fitymálva az, aki az imént az ékkövet találta.
Ekkor azonban már a városba értek, és betértek az első útjukba eső ékszerész üzletébe, hogy megmutassák neki, amit találtak. Ám az ékszerész, miután megvizsgálta a csillogó ékkövet, megállapította, hogy az csak egy értéktelen üveggyöngy. A rézpénzről viszont, miután megtisztította a rárakódott piszoktól, kiderült, hogy aranyból van.
Ebből pedig az a tanulság, hogy sose higgyél a látszatnak, mert a csillogásról is kiderülhet, hogy talmi, az értéktelenről pedig egy kis tisztogatás után, hogy valójában értékes.
                                                Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Huang Puang a világ megváltoztatásáról

Egy zarándok kapaszkodott fel a völgyből a kolostorhoz. Huang Puang éppen a kolostor kapujában üldögélt, a tájban gyönyörködött, és meditált. A zarándok, meglátva őt, azonnal panaszkodni kezdett.
„A világ annyira gonosz, az emberek pedig teli vannak rosszindulattal és ármánnyal. Pletykálnak, és annak örülnek, ha másnak kellemetlenséget okozhatnak. Abban lelik örömüket, ha lerombolhatnak minden szépet és értékeset, és a sárba ránthatnak mindenkit, aki náluk jobb. Persze neked ezt hiába is mondom, szerzetes, te ezt nem értheted, hiszen itt élsz biztonságban, a kolostor falai között. Mit is sejthetnél te a világ gonoszságáról?”
Huang Puang hosszú ideig hallgatott, de végtére is megelégelte a semmire se jó szóáradatot, amivel az asszony csak a tehetetlen dühét akarta rázúdítani valakire, és így szólt.
„Jóasszony, mielőtt a világot akarnád megváltoztatni, kezdd el azzal, hogy magad változol meg, és máris ötven százalékkal jobb hely lesz a világ. A világtól csak azt kaphatod vissza, amit te is adsz neki. Ezért hát ne a világot hibáztasd, ha úgy érzed, méltánytalanság ért, hanem először magaddal csinálj számvetést.”                                                                                                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Huang Puang némasága

Huang Puanghoz egyik nap zarándok érkezett. Szertartásosan üdvözölték egymást, majd a zarándok letelepedett Huang Puang elé. Egyetlen szó se hangzott el köztük, és hosszú órákon át így ültek egymással szemben, szoborrá merevedve, némán, egymást figyelve. Egyszer aztán a zarándok felpattant a helyéről, mintha fontos dolga volna, illendőn elbúcsúzott, és ment tovább az útján.
A szerzetesek, akik tanúi voltak ennek a jelenetnek, igencsak elcsodálkoztak, és Huang Puang köré gyűltek, hogy magyarázza meg, miért nem szólt egyetlen szót se. A zarándok mégis elégedetten távozott, mintha bölcs tanácsokat kapott volna.
„Ti azt hiszitek, hogy ez a zarándok azért jött hozzám, hogy bölcs tanácsokat halljon tőlem? – kérdezte Huang Puang. – Ezzel csak saját felfuvalkodottságotokat ismeritek el, hogy a világ bölcsnek ismerjen benneteket. Pedig nektek nem bölcseknek kell lennetek, hanem szenteknek. Ahogy Isten se nagy, eget rengető szavakat, imádságot vár tőlünk, hanem csak egyszerű, hétköznapi megértést. Mert a szavakkal igenis ölni tudunk. Még mélyebbre lökhetjük azt, aki amúgy is elvesztette az önbizalmát. Aki talán csak egy jó szóra vágyik, de tőlünk nem kapja meg. Mert egy jó szóval éppúgy fel is emelhetünk, mint ahogy egy mosollyal jobbá tehetjük a napját. Sőt, gyakran még szavakra sincs szükség. Elég, ha odafigyelünk a másikra, és meghallgatjuk. Ezért hallgattam én az imént, hogy arra figyeljek, aki eljött hozzám, ne pedig a saját bölcsességemre.”
„De hát egyetlen szó se hangzott el köztetek” – vetette ellen egyikük.
Huang Puang nem válaszolt semmit, hanem maga alá húzta lábát, és lehunyta szemét. A többiek várakoztak még egy darabig, majd mikor Huang Puang semmi jelét nem adta annak, hogy megtöri a némaságot, magára hagyták.
                                                                                                               Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

Egy történet arról, hogy Huang Puang együtt szállt a kék égen a madarakkal

Egy éjjel Huang Puangnak csodálatos álma volt. Azt álmodta, hogy a madarakkal együtt száll, és felülről tekint le a vidékre. Reggel boldogan ébredt, mert az a csodálatos érzés, amelyet álmában átélt, ébren is vele maradt, és rögvest hozzálátott, hogy elkészítse a szárnyakat úgy, ahogy az álmában látta.
A szerzetestársai nem értették, hogy mit dolgozik olyan lázasan, és hiába is faggatták, csak titokzatos mosoly volt a válasz. Rövidesen a falusiak között is elterjedt a híre, hogy az egyik szerzetes valamilyen furcsa szerkezetet készít, és sorra zarándokoltak el a kolostorba meglesni, hogy mi is lehet az.
Az emberek egy idő után azt kezdték pusmogni, hogy Huang Puang megbolondult, mivel nem értették, hogy mire fel a lázas tevékenység, őt pedig továbbra is hiába faggatták, ugyanaz a titokzatos mosoly volt a válasz, majd eltökélten dolgozott tovább.
Végül azonban csak elérkezett a nap, amikor Huang Puang a nagy munka végére ért, és a szerzetesek meglátták, hogy társuk hosszú hónapokon át szárnyakat épített. Mikor megkérdezték őt, hogy mégis minek neki azok a szárnyak, Huang Puang azt válaszolta, hogy szállni akar a kék égen. És elmesélte nekik az álmát.
„Ha már a lábaim bénák, akkor legalább a madarakkal akarok szállni.”
A többi szerzetes megpróbálta őt lebeszélni erről az őrültségről, hogy lezuhan, és halálra zúzza magát, de Huang Puang hajthatatlan maradt, és felkapaszkodott egy közelben álló, magas sziklára, hogy onnan rugaszkodjon el. Ekkorra már a falusiak is összecsődültek, és így ők is a tanúi voltak annak, hogy az, akit ők hónapokig bolondnak tartottak, magára csatolja a szárnyakat, és a madarakkal együtt repül a kék égen.
Mert a legfantasztikusabb álmaink is megvalósulhatnak, ha van bennünk hit és kitartás!
                                                        Sztakó Zsolt

Nyomtatás E-mail

További cikkeink...

Üzenjen a Carissiminek!

Kérdése van?
Írjon a Carissiminek!

Mi a Carissimi?

Segíteni szeretnénk sérült és egészségkárosodott gyermekeket nevelő, főként magyar családoknak súlyos gondjaik leküzdésében. Tovább...

carissimi intro

Hogyan segíthet?

Adója 2%-ával támogathatja a Carissimit,
vagy közvetlenül utalhat számlánkra.

Tovább...

Carissimi folyóirat

A Carissimi legújabb száma
ide kattintva online elérhető!

Apertura de cuenta bet365.es